A Ferrari monacói pilótája mindent cáfol.

Az olasz sajtó, köztük a Corriere della Sera azt állította, hogy Charles Leclerc elégedetlen a Ferrari idei teljesítményével, és a kilépést fontolgatja, míg a Gazetta dello Sport szerint Frédéric Vasseur pozíciója veszélybe kerülhet, ha a csapat nem javul. A 27 éves monacói pilóta most (először) megszólalt ezekkel a szerinte megdöbbentő híresztelések kapcsolatban:

„Nagyon meglepett ez az egész, fogalmam sincs, honnan jönnek ezek a pletykák. Inkább figyelmen kívül hagyom őket, hiszen az elmúlt futamokon soha nem mondtam ilyesmit. Sőt, mindig azt mondom, hogy mennyire szeretem a csapatot, és hogy vissza akarom juttatni a Ferrarit a csúcsra.”

Leclerc elismerte, hogy a jelenlegi autó, az SF–25, nem olyan erős, mint az elődje, és azt az egyszerű tényt is, hogy a McLaren jelenleg erősebb, de szerinte a Ferrarinak a saját útjára kell koncentrálnia, és figyelmen kívül kell hagyni a pletykákat. Ő maga is érzi a nyomást, de a legendás olasz istálló mindig is ilyen környezetben működött, így ezt mindenkinek a csapatnál meg kell tanulni kezelni.

„Van egy közös víziónk hármunknak, Frednek, Lewisnak és nekem, hogy visszatérjünk a győztes útra, és ezen dolgozunk folyamatosan. Ez a mi tervünk, és ehhez tartjuk is magunkat. Már most is hatalmas nyomást helyezünk magunkra, ehhez pedig még jönnek a különféle pletykák is, amiket nyilván senki sem szeret hallani. De a nyomás természetes dolog, ha az ember a Ferrarinál dolgozik.”

(Forrás: Racingnews365.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

A Racing Bulls nem engedné a pilótáját a Red Bullhoz

A Red Bull fiókcsapata foggal-körömmel ragaszkodik a pilótájához.

Végleg befellegzett Chris Hornernek a Red Bullnál?

Úgy tűnik, már csak idő kérdése, mikor meneszti Chris Hornert a Red Bull.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Okos autók, makacs sofőrök – így viszonyulnak a magyarok az újabb technológiákhoz

Paravánokkal védekezik a közútkezelő a primitív autósokkal szemben

Hivatalos: A Red Bull kirúgta Christian Hornert

További cikkeink a témában
A szenvedélye a hivatása – így lett egyetlen ötletből inspiráló mozgalom
Hirdetés