Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

1953-ban jelent meg a Corvette első generációja, ami akkor még egy kis roadster volt, majd az évtizedek során egyre komolyabb sportautó vált belőle.

A motorját mindig a hosszú gépházteteje alatt hordta az orrában, most azonban nagy változtatásra szánták el magukat, a Ferrari és a McLaren mintájára középmotoros sportautót építettek belőle.

A 4,63 méter hosszú Corvette arányai ezzel jelentősen megváltoztak,

a hossza csak 13 centivel nőtt, de a vezető 42 centivel ül előrébb, mint korábban, ezzel együtt a súlyelosztás is tökéletesebb lett. Az 1,93 méter széles és 1,23 méter hosszú targatetős sportkocsi formája teljesen újat hoz, de azért felismerhető lesz, például az elődjét idéző hátsó lámpákról.

495 lóerőre és 637 Nm nyomatékra képes, és egyelőre csak nyolcfokozatú duplakuplungos váltóval érhető el, amivel az alumínium vázra épülő, csupán 1530 kilogrammos sportkocsi három másodpercen belül letudja a gyorsulást nulláról százra.

A vezetését különböző üzemmódok, rajtautomata és elektronikus differenciálzár varázsolja még nagyobb élménnyé.

hogy legközelebb automatikusan emelkedjen fel, egyébként összesen ezer ilyen helyszínt tud megjegyezni a rendszer.

A fedélzeti kamerával pedig rögzíteni is lehet egy gyors kört a versenypályán, ha a Corvette felismeri a helyszínt, akkor automatikusan indítja a felvételt.

de elektromosan állítható ülések, fűthető kormánykerék és 14 hangszórós Bose hifi is lehet a fedélzeten.

A belső tér érdekessége, hogy a kapcsolókat a vezető és az utas közé került hídra tervezték, és az is, hogy

A gyártása 2019 végén kezdődik, az európai forgalmazásáról még nem tudni, de az ára állítólag meglepően kedvező lesz.

Ez is érdekelhet:

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.