A márka századik születésnapjára készülő tanulmányautók közül az első az Ami One, amit a genfi autószalonra visz el a Citroën. Az alig két és fél méter hosszú, elektromos hajtású autócska tökéletes lenne a városi forgalomba.

Ami One néven mutatta be a Citroën a legújabb tanulmányautóját, ami autónak csak feltételesen nevezhető. A franciáknál olyan népszerű mopedautók közé is sorolható, ezért akár 16 éves kortól, jogosítvány nélkül lehetne vezetni, és éppen ez vele a Citroën célja, minél több embernek elérhető mobilitást kínálni.

Az Ami One valóban olyan apró, mint egy Smart,

hiszen csak 2,5 méter hosszú, 1,5 méter széles és 1,5 méter magas. A kockaforma kisautó jópofa formájú, és úgy tervezték meg, hogy az alkatrészei a különböző oldalain csereszabatosak legyenek. A 18 colos kerekek körül puha Airbump elemek védik meg a koccanástól.

Az elektromos hajtású kisautó 425 kilogrammot nyom, legfeljebb 45 km/órás sebességre képes és 100 kilométert tehet meg egy feltöltéssel, amivel városi bérautónak még megjárja.

A kétüléses belső tér is annyira egyszerű, amennyire csak lehet,

mindent a kormánykerék mögötti 5 colos képernyőről lehet leolvasni, ezen kívül még egy szerény, 5 wattos hangrendszer került bele, amin Bluetooth segítségével lehet zenét lejátszani a telefonunkról. A műszerfal jobb oldalán és az ülések mögött is akad tároló a csomagoknak, és egy vászontetőt is el lehet húzni.

A Citroën úgy gondolta, hogy rövidebb vagy hosszabb távra lehetne bérbe venni az Ami One-t, ami azt jelenti, hogy csak 5 percre, vagy akár 5 évre is el lehetne vinni, az utóbbi esetben a bérlés a szerviz és a parkolás díját is magában foglalná. Ha valóra válna, akkor a nálunk is egyre terjedő közösségi autózás ideális eszköze lehetne az Ami One.

Ez is érdekelhet:

Megtaláltuk a városi cirkálás elektromos alapvetését

Egy pillanat műve megszokni, még egy pillanat megszeretni, és ha már eddig jutottunk, a rövid hatótáv sem akadály. Smart EQ Forfourral teszt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Mennél egy kört egy Mustanggal? Így soha ne!

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

További cikkeink a témában