Új korszakot nyitott a Citroënnél a BX, aminek a futurisztikus formáját Marcello Gandini tervezte. A sikerét ezen kívül a kiemelkedő kényelmének és a széles választékának is köszönheti. A francia márka emlékezetes középkategóriás modellje idén lesz negyvenéves.
Már a bemutatója sem volt mindennapi a BX-nek, hiszen egy hatalmas faládát lógattak fel az Eiffel-toronyra, és napokon át lassan eresztették le, amíg földre nem ért, benne az autóval: ennél nagyobb publicitást aligha kaphatott volna a francia gyártó új középkategóriás modellje. A BX ízig-vérig Citroën volt, mind a futurisztikus formáját, mind a különleges technikáját illetve, ezzel meghatározta a márka nyolcvanas évekbeli kínálatát.
Volvónak született dizájn
A BX bemutatásával stílust is váltott a Citroën, a karosszéria geometrikus formája, a határozott élek és a feszes idomok jól illettek a nyolcvanas évek hangulatához. A dizájnt eredetileg a Volvónak épített tanulmányautón kísérletezte ki a legendás formatervező Marcello Gandini, akinek a nevéhez a Countach megalkotása is fűződik. A Tundra névre keresztelt koncepció azonban nem kellett a svéd márkának, jól jött viszont a Citroën futurisztikus családi autójához.
A hagyományos szedánok közt űrhajónak számított a BX, ami a hidropneumatikus felfüggesztés mesés kényelmével is kitűnt a kategóriatársak közül. A jövőbemutató megoldások sorát gazdagította a különleges műszerfal, az egyedi kezelőszervek és az akkor már a Citroën védjegyének számító egyküllős kormánykerék. A 4,23 méter hosszú ferdehátú karosszéria alá a nyolcvanas évekre általánossá vált orrmotoros, fronthajtású felépítés került.
Szerény teljesítménnyel
A műszaki tartalmát tekintve a BX jóval hagyományosabb volt, mint azt a modern formája sejtetné. A Citroën szakított a GS-ben dolgozó léghűtéses bokszermotorokkal, de eleinte csak egészen szerény motorokkal kínálta az autót: az 1,4 literes 62 és 72 lóerős, az 1,6 literes 90 lóerős volt, egyes piacokon 1,1 literes, 55 lóerős motorral is lehetett kapni. A négy tárcsafékkel és a már említett hidropneumatikus felfüggesztéssel a BX menettulajdonságai mégis példásnak számítottak.
A mérsékelt teljesítménye azért bizonyult mégis elegendőnek, mert
a BX nagyon könnyű volt, a karosszéria több eleme ugyanis üvegszálas műanyagból készült,
így a motorháztető és a csomagtérajtó is. A kínálatba pedig időközben megérkeztek az erősebb modellek, mint az 1,9 literes, 105 lóerős motorral szerelt GT és a 126 lóerős Sport. Az 1,9 literes szívódízelt pedig egy új 1,7 literes motor váltotta, kezdetben 60 lóerővel.
Fürdőszobamérleg nélkül
A ferdehátú BX-hez 1985-ben csatlakozott Break néven a kombi, amit az Heuliez gyártott. A következő évben pedig jött a ráncfelvarrás, de nem sokat változtattak Gandini eltalált formáján: az újabb modelleket a narancssárga helyett fehér színű, lekerekített indexburáról lehet felismerni. A műszerfal viszont elvesztette egyediségét, a fürdőszobamérleget és a markolatokat hagyományos számlapok és bajuszkapcsolók váltották.
A karburátoros helyett injektoros motorok, valamint a rendkívül széles kínálat is gondoskodott róla, hogy a BX állja a sarat az újabb riválisokkal szemben. A Citroënnél pedig úgy döntöttek, hogy még erősebb változatban is piacra dobják, és
a Peugeot 309-ből ismerős 1,9 literes, 160 lóerős motorral a BX GTi végsebessége elérte a 220 km/órát.
Az 1,7 literes turbódízel akkoriban kiemelkedőnek számító 90 lóerős teljesítménye láttán pedig többé nem tartották lassúnak a dízeleket.
A legizgalmasabb BX
A Citroën még a B-csoportos rali-világbajnokságba is belépett 1986-ban az erre a célra tervezett BX 4TC-vel, ami a hidropneumatikus felfüggesztést is megkapta. Azért nem hasonlított az utcai modellre, mert a hosszában beépített 2,1 literes motorja miatt jócskán megnyújtották az orrát. A B-csoportos szabályok szerint 200 példányt meg kellett építeni az utcai modellből, amit 200 lóerős motorral szereltek, ezzel 7,5 másodperc alatt gyorsult százra.
A 4TC nem lett sikeres, a legjobb eredménye egy hatodik hely volt a svéd futamon, de csak három versenyen vehetett részt, mielőtt a B-csoportot betiltották. A gyenge szereplése miatt az utcai modellből csupán 62 darabot tudtak eladni, és a megbízhatósági problémák miatt ezek nagy részét visszavásárolták és részben megsemmisítették.
Az eredeti mennyiségnek csak a töredéke maradt meg, ezért a BX 4TC a legkeresettebb gyűjtői autók közé tartozik.
A nyolcvanas évek űrhajója új korszakot nyitott a Citroën történetében, nagy váltásnak számított az 1970-ben bemutatott GS-hez képest, amit egyébként GSA néven 1986-ig tovább gyártottak. A futurisztikus formájával, a mesés kényelmével és a kezdeti megbízhatósági problémák kijavításával a BX is sikeres karriert futott be, 2,3 millió példányt gyártottak belőle, mielőtt 1993-ban átadta a helyét a minden téren modernebb Xantiának.
Ez is érdekelhet: