A világ egyik legjobban fizetett focistájának számít Ronaldo, aki a mérhetetlen vagyonát többek közt elképesztő szuperautókra költi. A legújabb szerzeménye egy Bugatti, ami 2,8 milliárd forintba kerül, és csak tízet építenek belőle.

Cristiano Ronaldo nevét már korábban hírbe hozták a világ legdrágább autójaként hirdetett Bugattival, és az egyetlen példányban készülő La Voiture Noire valóban méregdrága, ugyanis nettó 11 millió, adóval együtt 16 millió euróba kerül, ez több mint ötmilliárd forint.

A Bugatti megalkotta a legdrágább új autót, itt a La Voiture Noire

11 millió euróba kerül, ez 3,5 milliárd forintot jelent.

Időközben kiderült, hogy a fekete autócsoda vevője mégsem CR lesz, aki azonban egy másik Bugattival vigasztalódhat: azzal a fehérrel a háttérben.

A Corriere della Sera szerint Cristiano Ronaldo rendelt egyet a Bugatti második legdrágább modelljéből.

A Centodieci a legendás EB110-nek állít emléket, és 8 millió eurót kérnek érte, ami 2,8 milliárd forintot jelent.

Ronaldónak nem ez lesz az egyetlen Bugattija, ugyanis Veyron és Chiron is áll már a garázsában, többek közt egy Ferrari F12 tdf és egy McLaren Senna mellett.

A 8 literes W16-os motorral szerelt Centodieci érdekessége nem is a fantasztikus formája, vagy az, hogy 1600 lóerőre képes, amivel a Chiron teljesítményét is túlszárnyalja, hanem az, hogy összesen csak tíz példányban készül. Cristiano Ronaldo példányát 2021-ben szállítják le, és szinte biztos, hogy láthatjuk majd a róla készült képet a focista Instagram-oldalán.

Ez is érdekelhet:

A Bugatti közelmúltját idézi fel a fantasztikus Centodieci

Az EB110 emlékére készül, és erősebb, mint a Chiron.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés