24 órás futamokra szánja a Mazda azt a versenyautót, amit most mutatott be Los Angelesben. 600 lóerős, és ami ennél is érdekesebb, elképesztően néz ki.

Egy olyan versenyautónál, aminek egyszerre kell gyorsnak, áramvonalasnak és megbízhatónak lennie, nem feltétlenül szerepel a legfontosabb szempontok között a formaterv. Elég csak megnézni a Le Mans-i 24 óráson induló versenygépeket. Brutálisak, az biztos, de szépnek nehéz lenne nevezni őket. Erre a Mazda most bemutatta ezt:

Az RT24-P egy olyan versenyautó-prototípus, ami megbízhatósági versenyekre készült, mint amilyen a 24 órás Le Mans-i is. És közben fantasztikusan jól néz ki, hiszen ugyanazokat a stíluselemeket hasznosítja, amelyek a Mazda utcai autóit is gyönyörűvé teszik. Még a vörös fényezése is nagyon hasonló. A hatás tökéletes.

Az autót a jövő évi amerikai IMSA sorozatba szánják, amelynek első futama a daytonai 24 órás futam lesz 2017. januárban. A fejlesztő a Riley Technologies, akikről annyit érdekes tudni, hogy 99 győzelmet mondhatnak magukénak. A szabályok szerint kétliteres, négyhengeres, turbós motorokat kapnak az autók, a Mazdáé is kereken 600 lóerős. Alig várjuk, hogy mozgásban is lássuk, és halljuk a hangját.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
8% Igen, tetszett.
32% Igen, de csalódás volt.
18% Még nem, de megnézem.
42% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés