Nem elég, hogy 700 lóerősre izmosították, és amit csak lehet, szénszálas anyagból készültre cseréltek ezen az M4-en, de még egy tetődobozt is kapott, ami 300 km/órás tempót is bír.

Jócskán átépítették ezt a tuningolt BMW M4-et, ami teljesen új befecskendező rendszert, új TTE turbókat, Akrapovic kipufogórendszert és szénszálas anyagból készült szívósort kapott, így a gyári 431 lóerő helyett kereken 700 lóerőt és 864 Nm-t hoztak ki a háromliteres, soros hathengeres motorból.

Az eredmény: az M4R 5,9 másodperc alatt gyorsul fel százról kétszázra, amit elég gyakran megtehet a német autópályákon. Hogy kézben tarthasd, nagyobb fékeket, Bilstein futóművet és erősebb kuplungot is kapott, a gyári ugyanis nem bírt volna el ekkora nyomatékkal.

Az átépített M4R a dortmundi Carbonfiber Dynamics demóautója, ami azt jelenti, hogy szinte minden szénszálas anyagból készült rajta. Az első lökhárító, a motorházfedél, a sárvédők és a diffúzor, és igen, biztosan feltűnt, hogy tetődoboz is van rajta, természetesen az is karbonból van.

De ez nem akármilyen tetődoboz, hiszen áramvonalasabb és masszívabb a többinél, a gyártója szerint pedig 300 km/órás sebességnél is tesztelték. Ez azt jelenti, hogy nem fog az arcába robbanni a mögötted jövőnek, amikor kipróbálod az M4R végsebességét. 405 liternyi holmi fér bele, így kétszer annyi cuccot vihetsz magaddal, mintha csak a csomagtérbe pakolnál.

A 19 colos kerekek is spécik, de még érdekesebb, ami rájuk került. Az elöl 265, hátul 305 mm széles semi-slick Toyo R888R abroncsok elég agresszíven néznek ki, ezzel mindenhol megállja a helyét az autó. Ha pedig a gyári M4 is szeretett driftelni, akkor a 700 lóerős változatával igazi álom lehet ez a móka. A Carbonfiber Dynamics az esseni tuningshow-n állítja ki az autót.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Új kormánnyal lesz még nagyobb élmény a GR Yaris

Már 400 ezren használnak autómegosztót Budapesten

Forgalomból kivont autóval, kanyarodósávból, záróvonalon át előzte meg a rendőrautót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés