Modernebb, környezetbarátabb lett az egyik legnagyobb hazai autókereskedés, a Duna Autó központja. És ami még jobb, a Renault és a Dacia is bekerült a kínálatába.

A maga szerény négy és fél hektárjával Magyarország egyik legnagyobb telephelye a Duna Autóé. De az Autóváros névre nem csak a területével, hanem a kínálatával és a szolgáltatásaival is rászolgált – és most mindkettőben jókorát lépett előre.

A legfontosabb, hogy az eddigi 14 márka mellé januártól bekerül a Renault és a Dacia is, de az autónézés, kíváncsiskodás, vásárlás minden fázisa sokkal jobb lesz.

A Nissan-szalon tágasabb és barátságosabb lett, az innováció jegyében pedig síkképernyős tévéken és tableteken kaphatsz meg minden szükséges pluszinfót a téged érdeklő modellekről.

Új szalon épült a Fiatnak is, a Seat év végén költözik, és megújult kiállítói teret kap a Honda, a Hyundai, a Suzuki, a Volvo és a Kia is. A márkakereskedések közti átjárás sokkal kényelmesebb lesz, tehát semmi nem tereli el a figyelmed a lényegről, a számodra megfelelő autó kiválasztásától.

Már működik a teljesen új és korszerű márkafüggetlen vizsgasor, minden márkakereskedésben gyereksarok segít nyugodtan nézelődni a szülőknek, aki pedig sokat rágódik az ilyen döntéseken, beülhet az Autóváros saját éttermébe.

Azzal pedig még a megrögzött gyalogosokkal is jót tesz a Duna Autó, hogy új klimatizálási rendszert és masszív hőszigetelést adott a főépületére, amivel jelentősen csökkenti a környezeti terhelést.

(hirdetés)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve