Az idény végén visszavonuló Forma–1-es pilóta szerint "a döntés jó Ausztráliának". Ez eléggé leszűkíti a kört.

Mark Webber Spa-Francorcamps-ban, közvetlenül a verseny előtt nyilatkozott az ausztrál Channel 10 csatornának: "A döntés már megszületett. Mindenki tudja, ki lesz az utódom, és elégedett vagyok a választással" – mondta Webber, ezután pedig kvázi el is árulta, kire gondol, amikor kifejtette, hogy a döntés "jó Ausztráliának". Mivel az idei mezőnyben Webberen kívül csak egy ausztrál pilóta van, tulajdonképpen biztosra vehető, hogy 2014-ben az idén és tavaly még a Red Bullhoz közeli Toro Rossóval versenyző Daniel Ricciardo lesz Sebastian Vettel csapattársa.

A 24 éves pilótát sokan hatalmas tehetségnek tartják, annak ellenére, hogy eddigi legjobb helyezése egy hetedik hely volt, amelyet az idei Kínai Nagydíjon sikerült megszereznie, és csapattársa, a francia Jean-Éric Vergne is rendszeresen veri. Ami a statisztikákból nem derül ki, hogy az elmúlt két szezonban Ricciardót többször is csak a balszerencse – vagyis általában a harmatgyenge Toro Rosso – választotta el az igazán kiugró eredménytől.

Ricciardo érkezésével az is eldőlt, hogy a korábbi pletykákkal ellentétben sem Fernando Alonso, sem pedig Kimi Raikonnen nem szerződik az osztrák istállóhoz, így még az is előfordulhat, hogy ők ketten jövőre egymás csapattársai lesznek a Ferrarinál. Az elmúlt hetekben Nico Hülkenberget, Kimi Raikonnent és Jenson Buttont is szóba hozták az olaszokkal, de a bejelentéssel a Ferrari feltehetőleg megvárja a két hét múlva rendezett Olasz Nagydíjat.

Még több F1-es hír és háttéranyag itt!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Premierje előtt már utaztunk a megújult Mercedes-Benz S-osztályban

A Red Bull még el is gáncsolhatja a már háttérbe szorított Cunodát

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés