Danyiil Kvjatnál nincs most szerencsétlenebb a Forma–1-ben – de, talán a McLaren-Honda –, érthető a frusztráltsága.

A Toro Rosso orosz pilótájának nem volt túl jó versenye a Kandai Nagydíjon, de emlékezetes marad az biztos:

Már a felvezető körre nem indult el az autója, így a rajthelyét sem tudta elfoglalni, amiért áthajtásos büntetést kapott. Csakhogy a büntetését a sportfelügyelők elnézték, de mivel nem volt mérlegelési jogkörük, korrigálniuk kellett, így Kvjat megkapta az ilyenért szokásos, ám az előzőnél súlyosabb 10 másodperces "stop and go" büntetést - ezt verseny közben a legközelebbi bokszkiállásnál kell letöltenie a versenyzőnek.

„Nem értem ezt az egészet, ez egy cirkusz, egy ostoba, kibaszott cirkusz. Nagyon dühítő. Van egy egyszerű feladtuk, de még ezt sem képesek rendesen megcsinálni.”

És mint kiderült, így is visszafogta magát:

„Talán jobban teszem, ha kicsit most elvonulok, mert még valami rosszat mondok. Először is tudni akarom, ki döntött. Egyelőre csak annyit tudok, hogy a menedzserünk 10 körön át vitatkozott a FIA-val, hogy ne kapjunk még egy büntetést, de ők csak azt hajtogatták, elnézést, ez van.”

A slusszpoén amúgy az, hogy miközben ott állt a bokszban, valami műszaki hiba jelentkezett, ami miatt fel kellett adnia a versenyt.

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Öt autó, aminek a bemutatója után meg kellett változtatni a nevét

A Maserati csendes szellője az elektromos GranCabrio Folgore

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés