A Soul mindig is jópofa autó volt a Kia kínálatában, és ki hitte volna, hogy mostanra már a harmadik generációját leplezik le. Az újdonság megtartotta az imádnivaló karakterét, de modernebb lett, és izmos elektromos változatban hozzánk is jön.

Merész próbálkozás volt a Kia részéről a Soul, de az egyedi stílusú kockaforma autó annyira bejött a koreai gyártónak, főleg az amerikai piacon, hogy most már a harmadik generációját mutatják be. A stílusát megtartotta, de felismerheted az új modellt a szűkebbre húzott, osztott fényszóróiról és a hátfalat szinte teljesen körbefutó lámpájáról.

A méretével illik a kompakt crossoverek közé a Soul,

ami 4,2 méter hosszú, 1,8 méter széles és 1,6 méter magas. A hossza 5,6 centivel nőtt, a tengelytávja pedig 3 centivel 2,6 méteresre bővült, ami azt jelenti, hogy valamivel tágasabb lesz belül is. Az utastér színvonalát is feljebb hozták, középre 10,25 colos érintőképernyő került, és Harman Kardon hifi is lehet a fedélzeten.

A Soul eddig is kapható volt tisztán elektromos hajtással, de az új modell mindenben felülmúlja a régit.

A szintén nemrég bemutatott e-Niro erősebbik motorja került bele, ami 204 lóerőre és 395 Nm nyomatékra képes, az akkumulátor is a nagyobbik, 64 kilowattórás, és villámtöltésre is alkalmas. A Kia nem mondja, mennyit megy el egy feltöltéssel, de az e-Niro esetén 485 kilométer ez az érték.

Los Angelesben mutatták be a Soul harmadik nemzedékét, és ott a terepes külsejű X-Line és a sportos GT-Line is megjelent. Az előbbit egy kétliteres, 147 lóerős benzines szívómotorral szerelik, az utóbbi pedig az 1,6 literes, turbós benzinest kapja 204 lóerővel.

Európában már 2019 első felében kapható lesz az elektromos Soul, más motorváltozatról egyelőre nincs hír.

Ez is érdekelhet:

485 kilométeres hatótávval jön a Kia újabb elektromos autója

Robert De Niro népszerűsíti az elektromos Nirót.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
15% Nem, tök jó, hogy van.
63% Azonnal, értelmetlennek tartom.
23% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés