Még addig kell venni 700 lóerős V8-as motorral szerelt amerikai izomautót, amíg lehet – most egy újabb ikonikus típusról derült ki, hogy hamarosan véget ér a pályafutása.

Az elektromos és hibrid autók terjedésével sejtheted, hogy a nagyköbcentis V8-as modelleknek leáldozott, és ez a sors hamarosan a Dodge izomautóit is eléri. Az amerikai márkát az utóbbi időben eleve ezekre a típusokra specializálták, a hétköznapi modellek kikerültek a kínálatból, csak az izgalmas Charger és Challenger, meg a jól eladható Durango maradt.

A Dodge-modellek messze legnépszerűbb változata a több mint hétszáz lóerős Hellcat, de a márka vezetőjének szavaiból kiderült, hogy a napjai meg vannak számlálva. A hírek szerint 2023-ban kikerül a Hellcat mind a három modell kínálatából, és

mostanra talán kitalálhattad, hogy tisztán elektromos hajtású változat érkezik a helyére.

Persze az érthető, hogy az azonnal elérhető bődületes nyomatékával egy elektromos Charger vagy Challenger simán lerajtolja majd a Hellcat-változatot,

de az még kérdéses, hogyan oldják majd meg a jó öreg V8-as motor alapjáraton gurgulázó, fordulaton ordító hangjának hiányát.

Csak remélni tudjuk, hogy nem a hangszórókból.

Szerencsére a lépés nem jelenti azt, hogy a Dodge teljesen lemondana a benzinmotorokról, mert a hírek szerint az 5,7 literes V8-as Hemi-motor még a Hellcat-modellek kivezetése után is velünk marad. De egyre kisebb lesz a tere, amint az Egyesült Államokban mind jobban szigorítják majd az emissziós előírásokat. Aki teheti, még most csapjon le egyre!

Ez is érdekelhet:

Az Ördögűző után itt a Hennessey még izmosabb Camarója

A Demon ellenfelének neve Feltámadás lett.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve