A Hennessey már eddig is rávert a Dodge Demon teljesítményére az Ördögűző névre keresztelt Camaróval, és most itt a még izmosabbra tuningolt változat, ami a Feltámadás nevet kapta.

A világ talán legerősebb Camarója lett a Hennessey legújabb alkotása. A ZL1 1LE változat gyárilag is elég izmos, 650 lóerős V8-as motorja helyére a Corvette ZR1-ből származó, szériában is 755 lóerős kompresszoros V8-as motor került, amit teljesen szétszedtek és átépítettek. A teljesítménye elérte az 1200 lóerőt, a legnagyobb nyomatéka több mint 1350 Nm.

A Camaro ezzel 2,3 másodperc alatt katapultálja magát óránként 60 mérföldes sebességre, ami nálunk 100 km/órának felel meg, és

a gyorsulási versenyeken megszokott negyed mérföldes táv is megvan neki 9,3 másodperc alatt.

A tempója a célban 240 km/óra, de a legnagyobb sebessége még messze van innen, a tuningcég szerint bőven 350 km/óra feletti.

Az alkotás neve Resurrection, azaz Feltámadás lett,

méltó folytatása a Camaro korábbi, 1000 lóerős változatának, ami az Exorcist, azaz Ördögűző nevet kapta, és amit a Dodge Hellcat és Demon ihletett.

Brutális gyorsulógép lett az új Dodge Challenger Demon

2,3 másodperc alatt van százon, és közben megemeli az első kerekeit a 840 lóerős Demon.

A Hennessey újdonsága csak 24 példányban készül, és jóval drágább, mint a korábbi modell, 119 ezer helyett 200 ezer dollárba kerül, ami 60 millió forintot jelent.

Ez is érdekelhet:

Ördögűző néven jön a Dodge Demon pokoli ellenfele

1000 lóerővel és csavarkulcsból készült feszülettel űzi a Demont a Hennessey Camaro.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában