Lóerőből sosem elég, gondolhatták a Chevrolet-nél, még akkor sem, ha 650-nel már eddig is bőven elegendőnek tűnt a Corvette teljesítménye. Az új ZR1 azonban több, mint száz lóerővel licitál rá az eddigiekre.

Még sosem volt ilyen kirobbanó formában a Corvette. A jelenlegi generáció ugyan lassan átadja a helyét az utódjának, ami a hírek szerint középmotoros lesz, de még mindig vannak benne tartalékok. Például sokáig nem lehetett tudni, hogy ebből a C7-es szériából is lesz-e ZR1 csúcsváltozat, de most már biztos lehetsz benne, hiszen itt vannak róla az első hivatalos képek.

Az előző generációs ZR1 is már 647 lóerős volt, de mivel a mostani Corvette Stingray Z06 változata 650 lóerőre képes, ezért illett ennél többel előhozakodni. A teljesítménye végül jóval több lett, a 6,2 literes, kompresszoros V8-asból ugyanis 755 lóerőt és 969 Nm nyomatékot hoztak ki, aminek csak alig 1600 kilogrammot kell mozgatnia.

Még nem tudjuk, hogyan megy, de már látatlanban is megelőlegezik neki, hogy az új Corvette ZR1 nemcsak a legizmosabb, de a leggyorsabb szériaváltozat is a típus történetében. A végsebessége 337 km/óra, és ha nem kérsz az új nyolcfokozatú automatából, akkor van egy jó hírünk: hétsebességes kézi váltóval is beoszthatod ezt a bődületes erőt.

Nemcsak kétféle váltó, hanem kétféle aerodinamika közül is választhatsz. A Low Wing változat szerényebb szárnya arra való, hogy nagyobb végsebességet futhass vele, míg a High Wing kivitel versenyautós első légterelője és hatalmas hátsó szárnya a kanyarokban is stabilabbá teszi a gépet. Ha pedig azt akarod, hogy mások is észrevegyenek vele, Sebring Orange csomaggal is kérheted a ZR1-et.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
19% Nem, tök jó, hogy van.
58% Azonnal, értelmetlennek tartom.
23% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés