És az is, ahogy a gyárban fogadták az újdonsült világbajnokot.

Max Verstappen megcsinálta azt, amit utoljára Nico Rosbergnek sikerült 2016-ban, legyőzte Lewis Hamiltont, vagyis a Forma–1 új világbajnokot avatott. Bár első hallásra lehetetlennek tűnik, de egy képen meg tudjuk mutatni, hogy mennyien állnak a 24 éves holland sikere mögött – íme a Milton Keynes-i gyárnál lőtt csapatfotó:

Verstappen győzelme egyébként azt is jelentette, hogy a Red Bull Sebastian Vettel 2013-as világbajnoki címe után ünnepelhetett ismét ekkorát, ennek pedig meg is adták a módját – Verstappent igazi világbajnok módon fogadták:

Képeken pedig így nézett ki:

Egyébként ez a narancssárga autó – ami egy Honda NSX lenne – egy új szerzemény, egészen mostanáig egy Honda Civic Type R volt a szolgálati autója, de attól az év végén megválik:

Max Verstappen eladja a Hondáját, és jó oka van rá

Megkímélt, második autónak használt, F1-világbajnok tulajdonostól.

(Fotó: Red Bull Racing)

Ez is érdekelhet:

Verstappen elmondta, mit írt neki a Mercedes-csapatfőnök, miután megnyerte a világbajnokságot

Toto Wolff az őrült szezonzáró óta nem beszél a sajtóval, de az F1 új világbajnokának azért üzent.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Teljes a káosz a Ferrari 2026-os autója körül

Hoztunk egy havas, jeges, igazi téli autós kvízt

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés