Nem először szembesült vele Dwayne Johnson, hogy az autókat nem az ő alkatára tervezik – ezúttal a legújabb filmje forgatásán derült ki, hogy egy Porsche Taycan is kicsi neki.

188 millió dolláros költségvetésével a jövőre érkező Red Notice a Netflix eddigi legdrágább produkciójának ígérkezik, olyan sztárok szerepelnek benne, mint Dwayne Johnson, Gal Gadot és Ryan Reynolds. A forgatást idén egyszer már le kellett állítani a pandémia miatt, majd ősszel újra folytatták, de nem minden nehézség nélkül, amiről most a Szikla osztott meg részleteket.

Na, találjátok ki, már megint ki olyan nagy, hogy nem fér be egy sportautóba, és ezért újra kell szervezni a forgatást?

– írja az Instán, ahol el is meséli a sztorit. A rendező Rawson Marshall Thurber arra kérte, hogy lazán pattanjon be az elektromos Porschébe, a Szikla pedig hiába próbálkozott keservesen, csak nem sikerült bepréselnie magát a Taycanba.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

therock (@therock) által megosztott bejegyzés

Dwayne szerint hónapokig tartott a szervezés, mire kifizették és a forgatás helyszínére szállították a Porschét, hogy kiderüljön, egyszerűen túl széles a válla ahhoz, hogy beférjen.

Nem veszett kárba az egész jelenet, mert a rendező kitalálta, hogyan vehetné fel a Sziklát úgy, mintha simán bepattant volna a Porschébe.

A megoldást 2021-ben nézhetjük meg a Netflixen.

Nem ez az első alkalom, hogy a Szikla és a szuperautók nem illenek össze, öt éve egy LaFerrariról derült ki, hogy az ajtónyílását nem Dwayne Johnson vállaira szabták.

Még a filmtörténelemben sem ez az első alkalom, amikor a színész túl nagyra nőtt a neki szánt autóhoz: Sean Connery magas termete miatt építettek roadstert a Toyota 2000GT-ből, ami mára a világ egyik legértékesebb autójává vált.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ferrari F40-nel vette be a tokiói éjszakát Lewis Hamilton

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
11% Igen, tetszett.
24% Igen, de csalódás volt.
26% Még nem, de megnézem.
39% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés