A Bolloré annak idején csinált egy növelt teljesítményű verziót is a Bluecar autómegosztós kiskocsiból, ami valahogy Magyarországon kötött ki.
Írtunk már korábban erről a különös kis francia elektromos autóról, amelynek több tucat példánya Magyarországon keres gazdát. Ez a fehér kocsi viszont egy kicsit más, mint a többi Bolloré Bluecar. Ez a példány egyedi a maga nemében, mert a gyártó úgy programozta át az akkumulátort és a motort vezérlő számítógépeket, hogy a kis car sharing-jármű megmutathassa: különleges technikája az első igazán nagy sorozatban készülő francia villanyautóval, a Renault Zoéval is fel tudja venni a versenyt.
Az M1/M7 kivezetőjénél látható sok piros és szürke illetve egy fehér, magyar rendszámos Bluecar története röviden: egy autókereskedő meglátta a lehetőséget az eredetileg párizsi, londoni és szingapúri autómegosztó szolgáltatásokban futtatott autók hazai értékesítésében. A Bolloré 2020-szal végleg lezárta a Bluecar-ok hivatalos történetét, mint különleges akkumulátortechnológiájuk nagyszabású éles demonstrációját. (A cég tudomásunk szerint jelenleg a Daimlernek szállít elektromos buszokba, teherautókba készülő rendszereket.) A jobb állapotú, keveset futott Bluecar-ok (némelyik nullkilométeres!) kiskocsik a Green-Car néven indult magyar vállalkozásban kezdik meg második életüket. A pár tízezer kilométeres, klíma nélküli 4-5 éves kocsikat 3,5, a keveset vagy akár szinte semmit se futott, 2-3 éves, klímás autókat 4,5 milliós irányáron lehet elvinni, de azok a vállalkozók (ételfutárok, küldemény-kiszállítók, egyéb lótifutik), akiknek a Bluecar alacsony üzemeltetési költsége, ingyen parkolása és egyéb előnyei miatt pont az optimális céges jármű lehet, havi százezres, mindet tartalmazó számlás bérleti konstrukcióban is elvihetnek egy (vagy több) ilyen kis villanyautót.
A Bolloré eleve inkább műszaki demonstrációs eszköznek szánta a Bluecart, mint az autók piacán versenyző terméknek. Így amikor az eredeti változatában 89 lóerős, 145 km/h végsebességű, 160 km névleges hatótávolságú Renault Zoé piacra került, a cég úgy döntött, megmutatja, hogy különleges technikájukkal ezzel az új lítium-ion akkus francia kiskocsival is fel tudják venni a versenyt. Egy kocsiban átírták az akku és a motor teljesítményét szabályzó programot, kvázi "felszabadították" a Bluecar összes tartalékát. Ez a fehér kocsi az.
Az autó nem eladó, legalábbis addig biztosan nem, amíg nem sikerül visszafejteni ezt a bizonyos átírt programot. Addig is talán ez az egyetlen ma is futó Bluecar, ami eléri a 140 km/h-s végsebességet. Ez persze önmagában még nem valami nagy szám: nehéz lehidalni attól, hogy nahát, egy autó, ami 140-nel megy. Ezt a teljesítményt úgy kell megközelíteni, hogy:
- adott egy cég, ami nem autógyártó, ennek ellenére képes volt egy pofás és a forgalomban használható majdnem-autót összehozni;
- a tízéves technika egy kiskocsiban paramétereit tekintve körülbelül azt tudja, mint a mai Dacia Spring;
- igazából ez a technika egy olyan technika, ami a jövőből jött: a nagy cégek még most fejlesztik a szilárdtest-elektrolitos akkumulátort és 2024-re ígéri a legbátrabb cég (Lexus) az első szériaautót, amiben ilyen lesz. Ebben pedig már tíz éve ilyen volt;
- a nagy kapacitású kondenzátorral társított, nagyon szabályozott, kímélő üzemmódban működő akku élettartama a gyártó szerint és ma már bizonyítottan is kb. 400 ezer kilométer - érdemi kapacitásvesztés nélkül!
Az utolsó pontot azért egészítsük ki azzal, hogy a Bolloré korai fejlesztésű lítium-polimer-vanádium-karbon-alumínium akkumulátora az üzemkész állapothoz stabil hőmérsékletet illetve töltés vagy parkolás közben is folyamatos fűtést igényel! A konnektorba dugva kb. 30 wattos folyamatos fogyasztása van az akku temperálórendszerének, ha pedig leállítjuk a kocsit, vagy tudomásul vesszük, hogy óránként 2%-ot csökken az akku töltöttsége, vagy kikapcsoljuk a fűtőrendszert. Ilyenkor a töltöttség 100%-on marad, de indulás előtt várni kell 5-6 órát, amíg újra felfűt az akku, különben a bolondbiztos elektronika nem engedi elindulni az autót. (Cserébe a hatótáv nem függ a hőmérséklettől: ez az autó hidegben is, melegben is ugyanannyit megy el, leszámítva a fűtés vagy klímahasználat energiaigényét.). Ezek a használati korlátok az okai, hogy a Bluecarból sosem lett civil autó. Car-sharing autón kiváló volt, ma pedig pizzafutár-kocsinak, folyamatosan töltőn lógó vállalati rohangászós autónak tökéletes. Családi használatra, kis napi futásteljesítményre viszont nem való. Nem erre tervezték.
Milyen ez a csúcs-Bluecar?
A fehér ördög nem úgy indul el, mint egy átlagos elektromos autó. Még tövig nyomott gázra, fehér aszfalton is csak épp megcsikkantja a kereket, utána finoman óvatosan gyorsít. Viszont a dinamika alig változik: 70-ről, 80-ról olyan 100-110-ig ugyanazzal a kiszámított gyorsulással tervezhetünk, ha netán előzésbe fognánk. Innen már elkezd erősen a Bluecar ellen dolgozni a légellenállás, végül 140 körül egy beállt, fix tempóval vége a gyorsulásnak.
A Bolloré ezen az egy kocsin azt a paradoxont is megoldotta, hogy a nagyobb erő és sebesség mellé nagyobb hatótávolság társul. A megbízhatóságot, hosszú élettartamot szolgáló többszörös túlbiztosításból kicsit engedve ugyanis ebben a kocsiban a bruttó 42 kWh kapacitásból nem csak 30-at enged használni az elektronika (ennyi a Bluecarok hivatalos nettó kapacitásértéke), hanem kb. 38-at, így 200-250 helyett 260-320 kilométerre bővült a vegyes üzemben reális körülmények között mérhető hatótáv!
A kocsi az átprogramozott technika körül ugyanaz, mint a többi autóban, bár esztétikailag kicsit kicsinosították ezt a példányt. Már eleve a fehér fényezés nagyon feldobja, de az ülések kék szövetkárpitja is előnyösebb, mint a szériamodellek szürke PVC-je. A Fiat Punto II platformjából kifaragott alapokon a külméreteket (3,3 méter hosszú az autó) meghazudtolóan sok a hely; különösen a hátsó lábtér és az üvegből készült harmadik ajtó alatti öblös csomagtér mérete meglepő.
Az ergonómia, a komfort viszont ebben a kocsiban sem változott. A vezetőülés nagyon magasra, a hátsó ülés nagyon alacsonyra került, a kilátás a vaskos A-oszlop és a túl magas szék miatt erősen korlátozott, a kezelőszervek pedig, amik a beltéri fotókon nem is néznek ki rosszul, nehezen hozzáférhetőek és kívül esnek a vezető látóterén.
Akárhogy is, ez a kis fehér villanyautó a zöld rendszámával unikum a maga nemében. Az importőr egyelőre nem is akarja eladni, inkább megpróbálja megfejteni a megnövelt menetteljesítmények titkát. Egy elektromos autók töltőelektronikájára és vezérlésére szakosodott profi már fülig el is merült a tucatnyi vezérlőszámítógép rejtélyes kódjaiban, teljes gőzzel megy a reverse engineering. Ha sikerül kitalálni, pontosan mit is vajákoltak a Bolloré mérnökei ezzel a példánnyal és persze jó néhány töltési-merítési ciklus után sem találni érdemi állapotromlást az akkuban (eddig ilyesminek semmi nyoma), talán az összes fennmaradt Bluecar fürgébb lehet egy picit!