Bernie Ecclestone azt állítja, hogy az FIA és a rivális csapatok közül többen is győzelemhez segítették a Ferrarit a Forma–1-ben.

Az F1 korábbi atyaúristene az az olasz La Repubblica című lapnak nyilatkozatában elég komoly részrehajlással vádolta meg az F1 irányító testületeit. Többek között olyanokat mondott, hogy

„A Forma–1 a Ferrari, a Ferrari pedig a Forma–1” – ebben eddig még nincs is semmi különleges, de a folytatás már elég erős:

„A Ferrarit segíteni mindig is a legokosabb dolog volt, amit tehetett az ember. És mindig meg is tettük a szabályrendszeren keresztül.”

És ezt figyeld:

„Minden csapat fontos az F1 számára, de a Ferrari több ennél.

Rengeteg olyan dolog történt az évek során, ami a Ferrarit segítette győzelemhez.

Lehettek szezonok, amit mások nyertek meg, de lehetőleg akkor is a Ferrari ellen kellett felvenniük a harcot.”

De nem csak a múltról, a jelenről is beszélt Ecclestone:

„Hogy a 2017-es feltámadásuk is külső segítségnek köszönhető? Nem tudhatom biztosan, már nem látok bele teljesen, amióta nem vagyok vezető, de biztosan volt egy pont, amikor segítséget kaptak a motor terén. A Mercedesnek is sokkal értékesebb egy olyan győzelem, amit a Ferrarival szemben vívott ki. Ha maga a Mercedes döntött úgy, hogy átadott némi technológiát Maranellónak, azt kell mondanom, jó lépés volt. Barátságban van egymással a két istálló és a németeknek is jó, ha erős riválist győznek le.”

Kíváncsian várjuk, mi lesz ebből...

(Forrás / fotó: formula.hu / lacapitalmdp.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Nem lesz elektromos autója a Lamborghininek, mert „senki sem venné meg”

Annyira nagy bajban van az Aston Martin a Honda miatt, hogy már a pánikgombot nyomja

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve