Az öreg szerint be kéne fejeznie a panaszkodást.

Bernie Ecclestone sosem arról volt híres, hogy magában tartaná a véleményét, legyen az pozitív vagy negatív. Lewis Hamiltont különösen szereti kritizálni, és most sem kímélte, szerinte ugyanis a brit túl sokat magyaráz és panaszkodik, és igazán befoghatná már a száját.

Hamilton idén még visszafogta magát, ugyanis egészen jól viseli a tényt, hogy a csapattársa folyamatosan elveri. Az viszont nem nagyon tetszett az F1 supremójának, hogy a brit azzal vádolta a versenybírókat, hogy direkt büntetik meg és kinézték őt maguknak.

„Megmondtam neki, hogy legyen túl ezen a drámán, mert még 17 futam van hátra. Ez nem a világ vége, nyilván panaszkodik és hibát keres mindenki másban, mert nem ő nyer. Meg kell még tanulnia veszíteni.”
„Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy ő fogja megnyerni a világbajnokságot.”

1997 világbajnoka, Jacques Villeneuve szerint is Hamilton lehet a befutó, mert nem gondolja, hogy Rosberg sokáig lesz képes erősebbnek lenni, mint a csapattársa.

„Az biztos, hogy Rosberg nagyon éhes már a győzelemre. Szerintem ezért van most ekkora különbség közöttük. Nyilván Hamilton is nagyon szeretne nyerni, de úgy érzem, hogy a siker már nem annyira fontos a számára, mint eddig. De egy bizonyos pontján a bajnokságnak biztos vagyok benne, hogy fel fog éledni, mert kritizálni fogják és szurkolókat fog veszíteni, amit nem fog eltűrni.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

Nevet váltott az ország vezető BMW-szalonja

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
20% Igen, nagyon bejött.
39% Igen, de nekem annyira nem adta.
27% Nem láttam, de megnézem.
14% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés