Bernie Ecclestone esetében általában nem lehet arról beszélni, hogy rossz napot fogott ki, és azért szurkálódik. Kapott a Liberty Media és a Ferrari is.

A Liberty Media januárban vette át a Forma–1 irányítását Ecclestone-tól. A sportágban azóta viszonylag komoly változások következtek be és még továbbiak is terveben vanna. Ezek azonban nem nyerték el maradéktalanul a csapatok és a gyártók tetszését és komoly ellenállásba ütköztek (leginkább a 2021-es motorszabályok és a pénzügyi reformok kapcsán). A milliárdos üzletember szerint ez az új tulaj vereségét jelzi:

„A demokráciának nincs helye a Forma–1-ben. Talán az új tulajdonosok is rájönnek erre lassan, eddig ugyanis semmit sem sikerült elintézniük.”

A Ferrari hisztije kapcsán Ecclestone újra elég egyértelműen beismerte, hogy nem egyszer segítetté győzelemhez a maranellóiakat az F1-ben:

„Ez csak a szokásos, ha nem nyernek, jön a pánik. Max Mosley-val hosszú listát állíthatnák össze azokról az alkalmakról, amikor segítettünk a Ferrarinak, persze ők letagadják.”

Eközben meg áttörést ért el a Forma–1-es pilóták szakszervezete:

(Forrás / fotó: Telegraph)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy autóval nem lett volna túlsúlyos a tréler, de rákötöttek még kettőt

Soha nem kapott még annyi autó zöld rendszámot, mint márciusban

2800 helyett 39 ezerért fuvarozta utasait egy budapesti taxis

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
26% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
38% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés