Az F1 CEO-ja megint nem szalasztotta el az alkalmat, hogy beszóljon a pilótáknak.

Ahogy már írtunk róla, több pilóta is panaszkodott a bakui pályára, többek között Nico Rosberg is, aki szerint túlságosan egyeletlen a felülete, kevés a bukótere és túl gyors a boxbejáratat.

Hamilton már megmondta a magáét pénteken, amikor is úgy nyilatkozott, hogy a többiek állandó siránkozása megöli a sportágat. A brit üzletember, Bernie Ecclestone is osztotta Hamilton véleményét, és azt üzente a pilótáknak, hogy senki nem kényszeríti őket, hogy itt versenyezzenek, menjenek csak haza, ha nem tetszik valami.

„Úgy gondolom, hogy Hamiltonnak igaza van. Ha nem akarnak ezek a pilóták itt versenyezni, akkor nem is kell. Rajtuk múlik. Ez a pálya, amin menni kell, de ha nem tetszik, akkor tessék hazamenni.”

„Ez egy olyan pálya, ahol igenis nagyon oda kell tenned magad, nem pedig panaszkodni olyan dolgokról, mint hogy túl gyors a boxutca bejárata. Menjenek oda az autójukhoz, és nézzenek bele, hogy van-e benne fék, mert ha van, akkor le tudnak lassítani.”

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés