A sportág korábbi atyaúristene szerint a brit csak veszíthet vele, ha marad.

Lewis Hamiltont még egy évig, azaz 2020 idény végéig köti szerződése az idén zsinórban hat konstruktőri címet nyerő Mercedeshez, amelynél hét idény alatt a már meglévő egy egyéni világbajnoki cím mellé még további ötöt nyert.

Ecclestone szerint azonban minden sorozat megszakad egyszer, a Mercedesé is, amely szerinte 2021-ben otthagyja az F1-et, azt tanácsolja Hamiltonnak, hogy lépjen ő is:

„Nem lepne meg, ha a Mercedes kiszállna. Jövőre meglehet a hetedik világbajnoki cím, ami után akár azt is gondolhatják, hogy miért is maradjanak tovább. Én Lewis helyében még nyernék egy világbajnoki címet és visszavonulnék.”

A pletyka továbbra is áll, hogy a brit szerződése lejárta után a Ferrarihoz igazol, ahol Charles Leclerc mellett kezdhetné meg a 2021-es szezont, erről is megvan a véleménye a brit üzletembernek: Hamilton csak veszíthet vele.

„Ha Leclerc a Ferrarinál marad, én rátenném a pénzem, nem azért, mert jobb, pusztán csak azért, mert jobban beépült a csapatba. A Ferrari egy furcsa munkahely, (...) és nem gondolom, hogy olyan jó munkát tudna végezni, mint a Mercedesnél.”

Ecclestone a Ferrari helyében nem is Hamiltont szerződtetné Leclerc mellé, hanem a szerinte egyik, ha nem a legjobb pilótának tartott Max Verstappent, akinek szintén 2020-ban jár le a kontraktusa a Red Bull-lal – ebben az esetben két dudás lenne egy csárdában, de a hollandnak ezzel nem lenne semmi baja.

És egyébként már Hamilton is gondol az F1 utáni életre:

Hamilton a visszavonulásról beszélt

Már az F1 utáni életre is készül.

(Forrás: f1i.com, fotó: )

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

A McLaren elismerte, hogy beáldozhatják Piastri futamát Norris vb-címéért

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés