A Forma-1 még közelében sincs annak, hogy visszanyerje a férfiasságát.

Egyelőre semmi esély sincs arra, hogy a Forma-1-ben jelenleg élvezhetetlen porszívóhangoknak búcsút mondhassunk, legalábbis két nevét elhallgató belsős szerint, akik egész télen azon dolgoztak, hogy valahogy javítsák helyzetet. 2014 és 2015 kiábrándító motorhangjai után úgy döntött a vezetőség, hogy kiír egy szabályt, miszerint minden csapatnak egy új kipufogót kell felhelyeznie a kocsira annak érdekében, hogy 25%-kal erősödhessen a hang.
Sokak szerint kicsit javult a szitu, de a támadók között van Lewis Hamilton is.

„Ti hallotok bármilyen különbséget? – idézte őt a Mirror a szezonnyitó ausztrál nagydíj után – Nagyon jó hallással kell ahhoz rendelkeznie valakinek, hogy észrevegyen bármilyen változást. Én személy szerint semmit nem hallok, szerintem még mindig rossz az egész.”

Dr Helmut Marko, a Red Bull egyik nagyfőnöke is kivételesen a brittel ért egyet.

„Nagyon nagyon be kell magyaráznod magadnak, hogy változott valami, ha azt szeretnéd bebizonyítani, hogy hangosabbak a motorok” – nyilatkozta a Kleine Zeitung újságnak.

„Mérföldekre vagyunk attól, hogy olyan hangot adjon ki az autó, amilyet neki kéne, amilyen a Forma-1 hangja igazából. Ha nem üvölt az autó, akkor nem elég brutális. A Honda-motorok viszont egész szépen szólnak, de talán azért, mert nem pörögnek annyira, mint a többi.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

A legkevésbé okos kamionos nemcsak megelőzte a hókotrót az autópályán, de neki is ment

Klasszikus benzinmotoros kombit mutatott be a Kia

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés