Andretti szerint senkinek semmi joga nincs leszólni a brit életmódját.

A legenda, Mario Andretti kiosztotta a Hamiltont kritizálókat, ugyanis szerinte semmi gond nincs azzal, hogy a brit szeret celebként élni.

Lewis Hamilton nem csupán azzal lett híres, hogy háromszoros világbajnok, hanem a pályán kívüli életmódjáról is, a brit ugyanis szeret mindenféle extravagáns dolgokat csinálni, feltűnősködni, sztárokkal lógni, hatalmasakat partyzni…stb. Valószínűleg mi is ezt csinálnánk, ha annyi pénzünk lenne mint neki, de a sporttársai, és az idősebb generáció élesen kritizálta őt ezek miatt.

Többek között a főnöke, Ron Dennis sem nézi jó szemmel a sztárkodást, de Andretti szerint Hamiltonnak minden joga megvan ahhoz, hogy olyan életet éljen, amilyet akar.

„Lewis napról-napra él, és megragadja a pillanatot. Jól szórakozik, és nem úgy él, mint a többi pilóta. Ettől függetlenül nem lesz sem több, sem pedig kevesebb. Jó ember, és tudja, hogy mit kell előnyben részesítenie, és senkinek semmilyen joga nincs kérdőre vonni őt. Nem hiszem, hogy ez az életmód, amit él akármilyen formában is befolyásolni a teljesítményét, hiszen látjuk, hogy hogy vezet.”

Andretti, aki a Ferrarinál vezetett azonban azt is elmondta, hogy szerinte 2016-ban már sokkal nehezebb dolga lesz a brit világbajnoknak, ugyanis a Ferrari jön fel, mint a talajvíz.

„Vettel a megfelelő ember a maranellóiak számára. Úgy gondolom, hogy az a környezet, ami ott van, nagyon motiváló és vidám Vettelnek. Úgy gondolom, hogy most nagyon jó helyzetben vannak. Ők mindig 110%-ot adnak, hogy visszakerüljenek az élre.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Forgalomból kivont autóval, kanyarodósávból, záróvonalon át előzte meg a rendőrautót

Adrian Newey tervezőzseni belebukhat az Aston Martin hitvány szezonkezdésébe

740 kilométeres hatótávú elektromos autóként, de benzinesként is jön az új DS N°7

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés