Európai helyszínek jöhetnek a helyükre.

Az F1 hivatalosan is bejelentette, hogy „a koronavírus okozta kihívások miatt” törölték az idei versenynaptárból az azeri, a szingapúri és a japán nagydíjat is.

null

null

A három verseny törlése eddig is benne volt a paklikban, vagyis senkit nem ért nagy meglepetésként, főleg azok után, hogy az F1 sportigazgatója, Ross Brawn nemrég elismerte, idén több európai futam szerepelhet a versenynaptárban.

A megüresedett helyekre akár a Hockenheimring is beugorhat, de Olaszország és Oroszország is duplázhat.

Egyelőre csak a versenynaptár első nyolc fordulóját lehet tudni hivatalosan:

Július 19-én lesz a Magyar Nagydíj, zárt kapuk mögött

Tudtuk, hogy lesz, de most már azt is, hogy mikor. De csak a tévében láthatjuk.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
9% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve