A Beatle csak 25 évesen szerzett jogsit, akkor viszont erősen bekezdett: a kék színű Ferrari 330 GT Coupe igazi ritkaságnak számít, mindössze 500 példány készült belőle.

A Jézusnál is népszerűbb frontembert a '60-as években annyira lefoglalta a rákendroll (na meg a csajok és kábítószerek mértéktelen élvezete), hogy nem volt ideje olyan jelentéktelen dolgokra, mint a jogsi megszerzése, így csak viszonylag későn, 1965-ben tanult meg vezetni.

A Beatlest övező hisztériára jellemző, hogy néhány órával azután, hogy a brit lapok lehozták Lennon jogsijának a hírét (mert bizony mind lehozta ezt a fontos hírt), a zenész lakása előtt már ott sorakoztak a jobbnál jobb luxusautók, Jaguarok, Aston Martinok, Maseratik. Lennonnak tulajdonképpen csak ki kellett lépnie az ajtón, és rámutatnia az egyik kocsira, ő pedig meglepően jó ízléssel egy Ferrari 330 GT 2+2-t választott, nagy kegyesen. Rocksztárság ide vagy oda, fizetnie azért neki is kellett a kocsiért, nem is keveset, hiszen a mindössze 500 példányban készült második generációs 2+2 kupé mai reálértéken számolva 110 ezer fontjába (38 millió forint) került a Beatle-nek, ami persze az addigra már a negyedik albumán túllevő zenekar frontemberének zsebpénz volt.

A 300 lóerős V12-es motorral, valamint ötfokozatú váltóval, légkondival és dupla fényszórókkal felszerelt kocsit teljesen felújított állapotban, eredeti rendszámtáblával árverezi el a Bonhams aukciós ház a július 12-én kezdődő Goodwood Festival of Speeden.

A hirdetés szövege

Ferrari personally selected by Beatles singer/songwriter John Lennon as his first car is the latest important motor car to join the line-up for the Bonhams auction at the Goodwood Festival of Speed in Chichester, UK, on Friday 12th July.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.