Mindenki megnyugodhat, végre pont került az ügy végére.

Egy ideje már lehetett arról hallani, hogy Carlos Sainz Jr. szerződéshosszabbításáról tárgyalnak a Ferrarinál, ám mivel nem történt bejelentés az ügyben, egyre hangosabbak lettek azok a pletykák, hogy megakadtak az egyeztetések. Állítólag a fennakadást azt okozta, hogy az olaszok 1+1 évre kötelezték volna el magukat a spanyollal, míg a pilóta fix két évre szóló szerződést szeretett volna. Úgy tűnik, utóbbi akarata érvényesült, ugyanis

a Ferrari bejelentette, hogy Sainz 2024-ig hosszabbított

– ez egyben azt is jelenti, hogy 2024-ig változatlan pilótapárossal fognak versenyezni.

Sainz örül, szerinte nincs jobb csapat az F1-ben a nagy múltú olasz istállónál, ahogy a Ferrari is örül, Mattia Binotto csapatfőnököt idézve: „miénk a legjobb páros a Formula-1-ben”. Tehát mindenki boldog.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Hamilton szerint hihetetlen, amit Russell csinál

Lewis Hamiltonnak is megvan a véleménye csapattársáról.

Red Bull a frusztrált Verstappenről: Ő egy időzített bomba

Vajon a kudarcok előhozzák az egykoron forrófejű Verstappen régi énjét?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ferrari F40-nel vette be a tokiói éjszakát Lewis Hamilton

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
12% Igen, tetszett.
22% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
42% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés