Vajon a kudarcok előhozzák az egykoron forrófejű holland régi énjét?

Max Verstappen címvédőként vágott neki az új idénynek, ami eddig kifejezetten felemásan alakult számára. Az eddig lement három nagydíjból kétszer sem tudta befejezni a futamot, ám önhibáján kívül, technikai okok miatt kényszerült feladni a küzdelmet (mindkét alkalommal a második helyről). Verstappen természetesen frusztrált, ennek pedig már hangot is adott:

Verstappen kiborult az újabb kiesése után

Érthető Verstappen frusztráltsága, az eddig lement három futamból kettőn lenullázta magát, önhibáján kívül.

Ezzel kapcsolatban a Red Bull csapatfőnöke, Helmut Marko elmondta, bár az egykoron forrófejű holland mára lenyugodott és sokkal higgadtabban kezeli az ilyesmi helyzeteket, könnyen előfordulhat, hogy egyszer régi önmagát idézve kitör belőle a frusztráltság, ha a csapat nem tud felülkerekedni a megbízhatósági problémákon.

„Érzelmes és szenvedélyes pilóta, aki mindig elmondja a véleményét. (...)Ha nem nyerünk hamarosan újra, akkor ő egy igazi időzített bomba lesz.”

Verstappen szénája egyébként nem áll jól a világbajnoki pontversenyt illetően, hiszen három futam után már 46 pont hátrányban van az éllovas Charles Leclerc-rel szemben. Igaz, húsz verseny még hátra van.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

George Russell rendesen megforgatta a kést a Red Bullban

Kétségtelenül helytálló a Mercedes pilótájának meglátása.

Két mondat, ami elképzelhetetlen volt, hogy Hamilton szájából valaha el fog hangozni

Maradjunk annyiban, hogy nem ehhez szokott a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton.

Egyre feszültebb a helyzet a háború miatt menesztett orosz partner és a Haas között

A Haas nemhogy nem hajlandó fizetni, de még kártérítést követel az orosz Uralkalitól.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve