Sokan vannak vele úgy, hogy az Eleanor néven ismert Shelby GT500 az álomautójuk, és így volt vele ennek a Ford Broncónak a tulajdonosa is, aki azt kérte, hogy a legendás mozisztár stílusában építsék át a terepjáróját.

Nagy a valószínűsége annak, hogy neked is Eleanor az egyik kedvenc autód, főleg amióta láttad a Tolvajtempóban. Az 1967/68-as Shelby GT500 népszerűsége máig töretlen, aminek ez a negyvenéves terepjáró is a bizonyítéka. Az 1975-ös Ford Bronco tulajdonosa azzal a kéréssel érkezett a Zero to 60 Seconds műhelyébe, hogy Eleanor stílusában építsék át az autóját.

A Bronco ezért ugyanolyan szürke fényezést kapott, mint a Mustang, és mivel terepjáróról van szó, olyan fújtak fel rá, ami a karcolásokkal szemben is ellenállóbb. A csörlő, a spéci felfüggesztés és a túlméretes kerekek még alkalmasabbá teszik a terepezésre, a kerek LED-es fényszórók és a tetőre szerelt LED-es lámpa pedig jó szolgálatot tesz, ha rád esteledik a sivatag közepén.

Ugyan a Mustanggal nem veheti fel a versenyt, de a Bronco motorját is megerősítették, az utastérbe pedig versenyöveket szereltek fel. De a luxus sem hiányozhat belőle, így jobb hangú hifi és az italoknak hűtőszekrény került a fedélzetre. Ha az igazi Eleanor nem is állhat a garázsában, így is az egyik legkülönlegesebb Broncót tudhatja magáénak ez a tulajdonos.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ezt a Ferrarit igazán megcsúfították, hogy extrém körülmények között is lehessen versenyezni vele

Gyorsabb lett, mégis kevesebbet fogyaszt – kipróbáltuk a megújult Lexus UX-et

Még több erő és luxus a Land Rover Defenderben

További cikkeink a témában