Most már biztos, hogy tisztán elektromos hajtású modellt mutat be a MINI, az előzetesét pedig már idén, a frankfurti autószalonon megnézhetjük magunknak. Az Electric Concept, amely a brit márka formanyelvét is tovább csiszolja, legalább olyan menő, mint a benzinmotoros változat.

Már eddig is tudtuk, hogy elektromos autón dolgozik a MINI, de most meg is mutatják, hogy mire számítsunk. Frankfurtban az autószalonon állítják ki az Electric Conceptet, egy olyan tanulmányautót, ami már nagy vonalakban jelzi, hogy milyen lesz a MINI elektromos autója, és a márka jövőbeli típusainak formájából is ad egy kis előzetest.

Nem ez az első elektromos.

Persze ha ismered a MINI-t, akkor tudhatod, hogy volt már és van is elektromos modelljük. Még 2008-ban éppen a MINI-vel kezdte a BMW a kísérleteket az elektromos autózásra, abban az évben 600 darab prototípust építettek, amit utána a mindennapi forgalomban teszteltek. A cég első elektromos autója végül a BMW i3 lett, de hamarosan a MINI is felzárkózik hozzá. Zöld rendszámos autója pedig most is van a márkának, a Countryman konnektorról tölthető hibrid változata.

Megmarad vagánynak, ahogy szeretjük.

A tanulmány egy kicsit abba is bepillantást enged, hogy milyen lesz a jövő MINI-je. A háromajtós alapforma, úgy tűnik, megmarad, a fényszórók és a hűtőmaszk is ismerősek, de mégis eltérő formájúak. Nagyon vagány a sárvédők domborítása és a küszöböknél lévő légterelő is, bár ez aligha kerül majd gyártásba. Az aszimmetrikus formájú, 19 colos kerekek és a britzászló-mintás hátsó lámpa jelzik, hogy ötletekből nem fogytak ki a MINI-nél.

Hogyan gyorsul, mennyit megy?

Ezek azok a kérdések, amelyekre egyelőre nem tudunk választ adni. Az Electric Concept egyelőre csak a külsejét mutatta meg, a műszaki adatokról még hallgat a gyártó. De ott leszünk Frankfurtban, és mindent kiderítünk róla, addig is maradnak az első képek. A végleges változatra sem kell sokat várni, 2019-ben kezdődik a tisztán elektromos hajtású modell gyártása és forgalmazása, ami új lendületet adhat a MINI-nek.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés