Hivatalosan még nem erősítették meg, de a General Motorshoz közel álló forrás úgy tudja, hogy az elektromos GMC Hummer négyezer kilogrammnál is nehezebb lesz.

Az elektromos autókról tudjuk, hogy nehezek: a súlyos akkumulátorcsomag miatt egy kisautó tömege is elérheti a másfél tonnát, a kompakt méretű villanyautók általában kéttonnásak, a nagyobb SUV-k pedig két és fél tonna körül nyomnak a mérlegen. Még ezek tudatában sem voltunk felkészülve azonban arra, hogy mennyit nyom az elektromos Hummer a mérlegen.

4 tonna!

A General Motors újdonságairól beszámoló GM Trucks című oldal szerint az új Hummer egészen pontosan 4100 kilogrammos lesz, amivel a legnehezebb elektromos autó címére pályázhat. Jó kérdés, hogy ha egy ilyen monstrum valaha eljut a magyar utakra, akkor egy B kategóriás jogosítvány elég lehet-e hozzá, de nagyon úgy tűnik, hogy nem.

A tömege mindenesetre nem akadályozza meg az új Hummert abban, hogy villámgyors legyen,

mert a csúcsmodellje kereken 1000 lóerős lesz, 1085 Nm maximum nyomatékkal, amivel még a négytonnás teste is 3 másodperc alatt gyorsul százra. Az akkumulátor kapacitását még nem árulták el, de a hatótávját 560 kilométer felettire ígérik.

Az elektromos Hummer is a General Motors vadonatúj Ultium padlólemezére épül, akárcsak a nemrég leleplezett Cadillac Lyriq,

és ezen a padlólemezen szabadon variálható az akkumulátorcsomag mérete 50 és 200 kilowattóra között – a Hummer kapacitása vélhetően inkább az utóbbihoz lesz közelebb. A Cadillac egyébként éppen 2,5 tonnát nyom.

Bezzeg a V8-as nem volt nehéz? De.

A Hummer legelterjedtebb modellje, a 2009-ig gyártott H2 sem volt éppen könnyű, a 6,2 literes V8-as motorral szerelt terepjáró kereken 3 tonnát nyomott, míg a kisebb testvére, a 2010-ig készült, öthengeres és V8-as motorral is kínált H3 egészen könnyűnek nevezhető a 2,1 tonnás tömegével. Még az eredetileg katonai célra fejlesztett H1 sem volt nehezebb 3,7 tonnánál.

Az ősztől rendelhető 112 ezer dolláros Hummer kiváló terepjáró is lesz, nemrég mutattunk róla egy videót, ahogyan a légrugós, emelhető magasságú gépet a Moab sivatagban próbálgatták.

Ez is érdekelhet:

Itt az új Hummer, V8 helyett villanymotorral

A General Motors feltámasztotta a Hummert, de a korszellemnek megfelelően elektromos hajtással.

80 ezer dollár lesz a legolcsóbb elektromos Hummer ára

A GM bemutatta a zárt karosszériás villany-Hummert. A kocsi forgalmazása csak 2023 elején indul, de videó már van róla.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Mennél egy kört egy Mustanggal? Így soha ne!

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés