B. Zoltán szerint ez mindennapos szituáció, a rendőrök szerint nem.

A gyanú és egy fedélzeti kamera tanúsága szerint egy Audi R8 vezetője 2020. május 27-én kora reggel az M0 autóúton közlekedve „indokolatlan fékezésre és irányváltoztatásra kényszerített egy vele azonos irányba közlekedő járművet”. A rendőrök hamar azonosították a sofőrt, a 43 éves B. Zoltán, aki azt mondta, a másik járművet lassúsága miatt jobbról megelőzte, mire annak vezetője dudálással és villogással adott hangot nemtetszésének, ezért B. belassított, kihúzódott, és mivel a mutogatás nem maradt abba, az esetleges problémát a megállást követően személyesen akarta tisztázni.

A gyakorlatban – ahogy a videón is látszik – nyugodtan használhatjuk a „befékezett” és „leszorította” kifejezést, és említést érdemel a B. Zoltán által az ablakon kilógatott játékigazolvány is. Előállításakor a férfi ugyan emlékezett a történtekre, ám – a rendőrség közleménye szerint –

nem tulajdonított nagy jelentőséget neki, hisz szerinte ez egy mindennapos szituáció volt.

Kihallgatásakor elismerte tettét és sajnálkozását fejezte ki, ugyanakkor hozzátette, a másik sofőr provokálta. B. Zoltán ellen a további eljárást közúti veszélyeztetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a Dunakeszi Rendőrkapitányság.

Ebben az esetben is jól jött a fedélzeti kamera, ebben a cikkben szedtük össze a vele kapcsolatos tudnivalókat:

Az ártatlanságunkat is bizonyíthatja, de bajba is sodorhat a fedélzeti menetrögzítő kamera

Legális? Keresi a rendőrség a felvételeket a neten? Ellened is felhasználható? Ezeket tudnod kell, ha van vagy lesz kamera a kocsidban.

(Forrás: Police.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.