Mohammad Reza Pahlavi iráni sah az ötvenes évek végén azzal kereste meg a Maseratit, hogy a 3500 GT mintájára készítsenek neki egy annál is exkluzívabb presztízsautót, melynek motorterében a legendás 450S ötliteres V8-asa dübörög. A cég éppen akkoriban szerette volna kibővíteni az ügyfélkörét szupergazdag kuncsaftokkal, ezért vállalta a kihívást.
Megbízták hát Giulio Alfieri nevű mérnöküket, hogy erősítse meg a 3500 GT alvázát, és szerelje bele az egyik használaton kívüli 450S motorját. Az új modell az 5000 GT nevet kapta, és 1959 novemberében a torinói autószalon egyik szenzációjaként mutatták be. Még két ugyanilyen autót gyártottak le, aztán elhatározták, hogy a félelmetes V8-ast egy kicsit finomhangolják, hogy még alkalmasabb legyen közúti használatra. A szelídített erőforrással aztán további 31 csodaautót gyártottak le, így öszesen 34 darab 5000 GT látta meg a napvilágot.
Mivel ezért a típusért nagyjából kétszer annyit kellett kicsengetni, mint amennyibe az alapból nem olcsó 3500 GT került, az 5000 GT megmaradt a felső tízezer csemegéjének. A típus külsejét folyamatosan alakítgatták, de annyira, hogy a 34 legyártott példányon nyolc különböző dizájncég dolgozott.
És ezzel el is érkeztünk az AM103 018 alvázszámú modellhez, melyet 1961 júliusában fejeztek be, és sorban a kilencedik 5000 GT-ként került legyártásra. Ez volt az egyetlen olyan példány, melynek dizájnját a Ghia nevű tervezőcég feje, Sergio Sartorelli álmodta meg, ugyanaz a férfi, akinek a Fiat 126 vagy a Fiat 2300 ikonikus külsejét is köszönhetjük. A megrendelő Ferdinando Innocenti volt, aki 1947-ben a Lambretta robogók piacra dobásával vált Olaszország egyik leggazdagabb üzletemberévé, és személyesen Sartorellitől rendelte meg a saját 5000 GT-jét.
A 018-at a Ghia állította ki a '61-es torinói autószalonon, majd miután az eredeti ezüstről feketére festették, kölcsönadták egy autós magazin szerkesztőjének, hogy a '62 januári kiadásban teszt készülhessen róla. A cikkben a szerző kizárólag szuperlatívuszokban tudott beszélni az autóról, így azt végre leszállították a megrendelőnek.
Innocenti később értékesítette a járművet, ami többször is tulajdonost váltott Olaszországban, majd végül a hetvenes években bekerült egy szaúdi autógyűjtő, Rubayan Alrubayan garázsába. Hihetetlen, de Rubayan nem igazán foglalkozott ezzel a különlegességgel. Egyszerűen leparkolta a járművet az egyik birtokán és otthagyta a feledésnek. 50 évig állt egy helyben az egykoron trófeának számító iparművészeti alkotás, melynek során a luxust majdnem teljesen elpusztította a sivatag homokja.
Ma így néz ki:
Csak azért nem tűnt el végleg, mert a tulajdonos halála után az örökösök leltárba vették az elhunyt vagyonát, és így bukkantak rá a gyakorlatilag a sivatagban veszteglő csodára. Bár addigra az autó oldalán már ott díszelgett egy arab felirat, mely azt jelezte, hogy a járművet megsemmisítésre ítélték, azt szerencsére nagyon jól tudták az örökösök, hogy a lökhárítón díszelgő szigony nem jelenthet rosszat. A kalandos sorsú 5000 GT-t elszállíttatták, majd átadták a Sotheby's aukciós háznak, hogy árverésen találjon neki új gazdát.
Íme egy galéria a Sotheby's becsüse által készített fotókból:
Bár a csodaautó borzasztó állapotban van, egy alapos és költséges felújítás során teljesen rendbe lehet hozni, hiszen szerencsére soha nem törték össze vagy rongálták meg. A fekete festéket a homok ugyan teljesen lemarta róla, de az ezüst fényezés, és az alatta lévő kék alapozó még mindig láthatóak, így az eredeti szín meghatározása sem jelenthet problémát. A kárpit alatt még a Ghia mérnökeinek ceruzával tett jelzései is láthatóak, és a szélvédők is teljesen sértetlenek, bár a gumírozáshoz egészen biztosan hozzá kell nyúlniuk a majdani restaurátoroknak. A kilométerszámláló 15561-en áll.
Az autó értékét az aukciós ház 500 és 700 ezer dollár, azaz nagyjából 140 és 200 millió forint közé lőtte be, de nem lepődnénk meg azon sem, ha ennél sokkal magasabb összegért találna új gazdára.
Remélhetőleg egy olyanra, aki végre megbecsüli.
(via)