Nem csak a hetedik világbajnoki címét szerző Lewis Hamilton számára marad emlékezetes a Török Nagydíj.

Rég látott izgalmakat hozott a Török Nagydíj, amely Hamilton győzelmével, és hetedik világbajnoki címével ért véget.

Utolérte Schumachert, Hamilton már hétszeres világbajnok!

Egészen hihetetlen, hogy beállították Michael Schumacher utolérhetetlennek tűnő rekordját.

Pedig sokáig az életében először pole-ból induló Lance Strollnak állt a zászló, aki hiába vezetett sokáig, egy kerékcsere után önhibáján kívül fokozatosan pozíciókat vesztett és végül csak a 9. helyen végzett. Csapattársa, Sergio Pérez viszont odaért a második helyre, aki mögött elképesztő befutó után az a Sebastian Vettel hozta be a harmadik helyre a Ferrarit, aki egész idényben csak szenvedett.

Mutatjuk is a befutót, amikor is Charles Leclerc és Pérezzel küzdött a második helyért, azonban a monacói hibázott, így nemcsak a második hely, de a harmadik sem jött össze, a négyszeres világbajnok csapattársa ugyanis megelőzte:

Ez is mind hozzájárult az izgalmakhoz:

  • Kisebb káoszt hozott a rajt, a második helyről induló Max Verstappen beragadt (szinte állva maradt, valószínűleg motorikus hiba miatt), a két Renault összeért, ennek köszönhetően a mögöttük érkező Valtteri Bottas megpördült. Mindeközben Sebastian Vettel nagyot autózott, a német az első kör végére a 12. helyről a 3. jött fel:
  • Verstappen a balul sikerült rajt után a 18. körben már a második helyért ment, Pérezt azonban nem tudta megelőzni, a holland túltolta és megpördült, a gumijait pedig ledarálta, szerencséjére viszont közel volt a boxutca, de így is csak a nyolcadik helyre tudott visszajönni. Verstappen még az 52. körben is megforgott, végül csak a hatodik lett – az ominózus Pérez elleni előzési kísérlet:
  • Nem ez volt élete versenye Bottasnak sem, a rajtnál ugye megpördült akkor még saját hibáján kívül, majd a 21. körben már rajta ment el a dolog, ahogy a 42.-ben, négy körrel később pedig még az kínos dolog is megesett az akkor 13, helyen autózó finnel, hogy Hamilton lekörözte őt – egy a Bottas-csúszkálások közül:

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve