Valószínűleg ezt még a holland pénztárcája is megérzi.

Az idei szezon is jól kezdődött a Red Bull és Max Verstappen számára, de a félresikerült fejlesztések következtében az osztrák csapat – és így Verstappen is – fokozatosan elvesztette dominanciáját. Olyannyira, hogy a konstruktőrök között a csapat már elvesztette vezető pozícióját, a háromszoros világbajnok előnye pedig vészesen fogy. Hat futammal a vége előtt – amelyek közül három sprintfutamos versenyhétvége, tehát több pont is szerezhető – már nem tűnik lehetetlennek a trónfosztás.

Hogy még jobban érzékeltessük a helyzetet: míg Verstappen az előző idény 22 futamából 19-et megnyert, idén az eddigi 18 versenyhétvégéből „csak” hét alkalommal állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Ez a visszaesés pedig anyagilag is megmutatkozik – legalábbis a korábbi F1-es pilóta, Ralf Schumacher szerint a holland rengeteg pénztől esik el:

„Úgy tudni, hogy minden egyes futamon, amit nem nyer meg, egymilliót veszít. Ez elképesztő összeg. Tavaly annyira sikeres volt, most viszont nemcsak a pályán nem mennek olyan jól a dolgok számára, de még a pénzügyi veszteség is jelentős.”

(Forrás: Gpblog.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

WhatsApp-üzenetek miatt kerülhet komoly bajba az F1 az Andretti-ügyben

Botrány körvonalazódik az F1-ben, ami hosszú távon akár az egész sportág jövőjét is alapjaiban rengetheti meg.

Drasztikus szabályváltozás jön az F1-ben

Az FIA ettől a lépéstől kiegyensúlyozottabb, szorosabb versenyeket és küzdelmeket, valamint izgalmas szezont remél.

A Red Bull kimondta, kit szeretne Verstappen csapattársának, és nem Sergio Pérez az

Nyíltan fogalmazott a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Már 400 ezren használnak autómegosztót Budapesten

Forgalomból kivont autóval, kanyarodósávból, záróvonalon át előzte meg a rendőrautót

Adrian Newey tervezőzseni belebukhat az Aston Martin hitvány szezonkezdésébe

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés