Nem elég, hogy Daniel Ricciardo nem tudta befejezni az Azeri Nagydíjat, még meg is büntették azért, ahogy kiesett – jogosan.

Ricciardo negyedik renault-os futamából már a harmadik nem tudta befejezni, most éppen az Azeri Nagydíjat volt kénytelen idő előtt feladni, köszönhetően tolatásos manőverének, amivel minden idők egyik legbizarrabb F1-es balesetét hozta össze:

Na, ezért kapott most büntetést az ausztrál pilóta, aki a következő futamot, azaz Spanyol Nagydíjat három rajthellyel hátrébbról kezdheti majd meg.

A Renault pilótája egyébként azt mondta az esetről, hogy miután a bukótérben kötött ki, kicsit bepánikolt, és próbálta volna minimalizálni az időveszteséget, de a sietség miatt nem nézett hátra:

„Gyökérség volt részemről, a csapatom és Danyiil miatt is nagyon rosszul érzem magam. A csapat is többet érdemelt ennél, mert voltak pozitívumok a tempóban, és nem így akartam, hogy vége legyen. Most nagyon kicsinek érzem magam. Hülye hiba volt egy kis pánik miatt.”

Ezt meg csak úgy itt hagyjuk, jó szórakozást:

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kötelező lenne biztosítást kötni elektromos rollerekre is, de a rolleresek kb. 80%-át nem izgatja a dolog

Már az új MINI is klasszikus: 25 éve indult a sorozatgyártása

Katedrálisok a lóerőknek: A világ 5 legérdekesebb autógyárépülete

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
79% Igen
12% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni