A Lada újraimportálása kapcsán már örvendeztünk, hogy a magyar forgalmazó mennyire büszkén épít az itthoni zsigulis-ladás élményekre. De hogy ennyire…!

Az új szovjet autógyár valami olyasmi kifejezés volt a hatvanas évek végén, mint most az önvezető autó – sokat beszélünk róla, nem teljesen tiszta még a kép, de érezzük, hogy ez valami nagyon nagy dolog lesz. És a Lada a magyar piac szempontjából az is lett, nem véletlenül volt komoly esemény minden mérföldkő.

Pontosan tudjuk például, hogy

1971. június 14-én büszkén vette át IH 12-26 rendszámú Lada 1200-asát dr. Zsadányi Ottóné Debrecenben.

Most pedig itt vagyunk 2016-ban, és folytatódik a tavaly év végén megénekelt népmesei történet:

2016. január 14-én büszkén vette át NMB-539 rendszámú Lada 4x4 Classicját Fazekas Kata Debrecenben.

A város és az öröm hasonló, a két sztori többi eleme persze más-más, Fazekas Kata ugyanis már régóta ladás, egy Nivát nyúz, szintén rackajuhtenyésztéssel foglalkozó párja lepte meg egy zsír új példánnyal. Szerencsére sikerült a meglepetés, hiába írta meg a sajtó a hír hetekkel ezelőtt, a boldogságot pedig bizonyára jelentősen fokozta az a tudat és plasztikoklevél, amely bizonyítja, hogy ez a Niva 4x4 az első, Euro 6-os motorral szerelt Lada egész Európában.

Minden érintettnek gratulálunk, várjuk a 100 ezredik újkori Lada átadásáról szóló hírt!

(Forrás: Lada Hungary)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Még nagyobb szám lett a hat és hét üléssel is kérhető Mazda CX-80

További cikkeink a témában