Mi se hittük volna, de így történt, ráadásul néhány nap alatt.

Heti többször autózom ide-oda az Erzsébet hídon, amelynek pesti oldalán – Szabad sajtó út, Kossuth Lajos utca – távhővezeték építése miatt van elég jelentős forgalomkorlátozás (tavaly ősszel és idén tavasszal a híd dilatációs szerkezetét is javították, de azzal már végeztek). Sávokat zártak le, húztak el, egyébként elég logikusan, míg azonban az idő a távhővezeték létesítésének jót tesz, a jelzéseknek nem annyira. Miután többedszer törték majdnem össze az autóm az autóstársak, mert másképp értelmeztük az ideiglenes forgalmi rendet, írtam a Budapesti Közlekedési Központnak.

Megkérdeztem, megfelelő jelzés-e egy KRESZ-tábla szemeteszsákkal való részleges letakarása, ráadásul úgy, hogy a széltől függ, egy vagy két sáv látszik rajta.

Eredetileg négy sáv volt, de a középső kettőt letakarták a táblán, hogy kettő legyen belőle
Amikor viszont jött egy kis szél észak felől, ráfújta a szemeteszsákot a jobb oldali kanyarodósávra

Megkérdeztem azt is, megfelelőek-e a burkolati jelzések, amelyek – megfelelő tábla híján – kizárólagosan hivatottak jelezni a forgalmi rendet.

A sárga táblán látszik, hogy három sáv van, a jobb oldali kanyarodik. Ez stimmel, de hogy a kettőből hogy lett három, azt csak a sárga burkolati jel mutatja

Azt is, hogy az Astoria felé továbbhaladva szándékosan nincsenek-e visszahúzva a nem sokkal korábban elhúzott sávok, amikor már túljutottunk a felújításon, mert megváltozott a forgalmi rend, vagy csak így alakult.

A BUSZ felirat B betűje fölötti sárga vonalkák egykor azt jelezték, hogy a buszsávba terelt autósok a középsőben, a középsőben lévő pedig a belsőben mehetnek tovább

A kérdéseimre

két nap múlva érkezett válasz a Budapest Közúttól.

Ez önmagában sem megszokott a hivatal és a sajtó kapcsolatában, de a történet ott kezd hihetetlenné válni, hogy udvarias, ám semmitmondó formulák helyett konkrétumok álltak az e-mailben.

  • helyszíni ellenőrzést végeztek, és több hibát is észleltek;
  • a szemeteszsákkal takart táblának „a munkálatok kezdete óta érvénytelennek kell lennie. Így annak egyetlen részlete sem látszódhat, a részleges takarása nem megfelelő”, ezért – az egyértelműség kedvéért a takarás javítása helyett a leszerelését kérték a kivitelezőtől;
  • más hibákat is találtak a táblázásban, a javításokra felkérték a kivitelezőt;
  • „az ideiglenes útburkolati jelek is több helyen rossz állapotúak, eltorzultak, azokat valóban szükséges megújítani, különös tekintettel arra, hogy várhatóan még több hónapig érvényben lesznek”, erre is felkérték a kivitelezőt.

Eltelt még néhány nap, és lám:

Hát, a tábla eltávolítása nem sikerült, de megigazították a szemeteszsákot, egyelőre tart, nem zavarhat meg senkit
Új, jól látható és egyértelmű burkolati jel mutatja, hogy az ideigelenes sávok az eredeti rend szerint folytatódnak tovább, így a buszsáv az ott ragadt autósok helyett ismét a buszoké

A siker azért nem teljes, a hídfőnél még mindig nem egyértelmű a burkolati jelzés:

A kék táblát letakarták, a sárga csak később jön, és nem jelzi, hogyan nyílik a harmadik sáv. A belső sávban lévőket viszont burkolati jel tájékoztatja, hogy az ő sávjukból ágazik ketté, már ha ezt akarja jelenteni a jobbra kanyarodást megengedő nyíl
...az viszont rejtély, erről hogyan értesülhetnek a külső sávban haladók. Még a korábbi (a cikk harmadik képén látható) szaggatott sárga vonalat is felkaparták, amely a belső sávban lévők számára nyitotta ki a középsőt. Nehéz hibáztatni azt, aki a külső sávból egyenesen, a megnyílt középső sávban halad tovább. Néhány méter friss, sárga vonallal, netán egy plusz jelzőtáblával egyértelműsíteni lehetne a helyzetet

Szóval az eredmény nem lett tökéletes, de részben biztosan jobb, mint volt, és talán még tovább javítanak, egyértelműsítenek rajta. Igaz, arra a kérdésre nem érkezett válasz, hogy nem tűnt fel az illetékeseknek hetekig, hogy egy ilyen forgalmas útvonalon ennyire nincs rendben a forgalmi rend, az viszont kiderült, hogy bejelentés alapján hamar javulhat a helyzet.

(A fotókat belsőkamerás videókból vágtuk ki.)

Ez is érdekelhet:

Már készül a Magyar Közút az önvezető járművek megjelenésére

Az osztrák és a szlovén autópálya-kezelő társaságokkal együtt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Modern és fenntartható az Italdesign tanulmányautója

További cikkeink a témában