A kis benzines turbómotorokat megfojtja az Euro 6, a hibridek ellenben vígan ficánkolnak. Így van ez a Renault Arkana esetében is.

A Renault kupés tetővonalú kompakt SUV-járól már mindent megtudtunk és mindent el is mondtunk. Egy dolog hiányzott csupán: egy kör a hibridhajtású verzióval. De tegnap ez is megvolt. Technikai részletek az Arkanáról itt, teszt a turbós benzinesről itt. És akkor nézzük, milyen is ez a hibrid!

Olyan, hogy van benne egy 1,6 literes, 94 lóerős szívó benzinmotor valamint egy 20 lóerős indítómotor-generátor és egy 49 lóerős elektromos motor. A villanymotorok számára egy 1,2 kWh kapacitású lítium-ion akku szolgáltatja az energiát. A a három erőforrás egy közös, fokozatmentes sebességváltóba hajt bele, hasonlóan a Toyota Priushoz, de azzal a kis eltéréssel, hogy a hibrid Renault megmoccanni, elindulni csak villamos hajtással tud. A maximális rendszerteljesítmény 143 lóerő, a 0-100 sprint 10,8 másodperc alatt van meg, a végsebesség 174 km/h.

A gyakorlatban a rendszer normál körülmények között nagyjából úgy működik, ahogy a Toyota hibridek szoktak. Pici gázzal elsutyorog villannyal az Arkana, közepes gáznál beröffen és csendesen rásegít a benzinmotor. Nagy gáznál érdekes módon kell másfél-két másodperc, mire összeszedi magát a rendszer, utána pedig jön a CVT-váltós, klasszikus bőgés ( bár nem túl hangosan, nem túl zavaróan) és a valós, de valahogy kevéssé intenzíven érzékelhető gyorsulás.

A Liszt Ferihegyi Aeroparkban tartotta a hibrid Arkana bemutatóját a Renault
Talán ez az Arkana legszebb színe
Az egyetlen dolog, ami az utastérben megkülönbözteti a hibrid Arkanát a benzinestől. Bár a benzines is csak automata váltóval kapható, abban a kocsiban nem ez a szép joystick, hanem egy böszme nagy klasszikus választókar található

A hibridrendszer sokkal-sokkal-sokkal finomabb, precízebb, reszponzívabb és természetesebb, mint a nemrég tesztelt 1,33-as turbós benzinmotor és a duplakuplungos automata váltó kettőse volt az Arkanában. A teljesítmény érzete, élménye viszont jóval visszafogottabb, hiába nagyon hasonló a csak benzines és a hibrid hajtásláncok ereje. A futómű, a kormányzás a turbós kocsiban kicsit lágynak, puhának tűnt, ebben a változatban viszont pont jó, passzol a hibridrendszer békésebb, nyugisabb karakteréhez.

Tízmillió forint alatti alapárával a legolcsóbb, Zen kivitelű, felszereltségű hibrid Arkana a mai elszállt autóárak ismeretében jó vételnek tűnik. A tágas utastér és a divatos megjelenés mellé a rossz utakon, földutakon praktikusan magas építés (20 centis hasmagasság!), rugalmas, a normál forgalomban teljesen elegendő teljesítmény társul. Hibridesen alacsony a fogyasztás (katalógusérték: vegyes üzemben 5,3 liter, ez a valóságban inkább picivel 6 alá várható), kényelmes, a tömegmodellek szintjén kimondottan csendes az utastér.

Az ergonómia jó, a hétköznapi jövés-menésben csak egy tekergethető hangerőszabályzó gomb hiányzik
Árak. Megéri a hibrid felára, a különbség viszonylag gyorsan visszajöhet a fogyasztásból, főként városi üzemben
Renault Arkana E-Tech, 2021

Ami a menetpróbán nem tetszett: néha lefagyott, bár mindig gyorsan újraindult az infotainment, a tűző napon pedig a nagy szélvédő alatt felforrósodó fekete műszerfal kellemetlenül erőteljesen sugározta befelé a hőt, ami lerontotta az amúgy jó klímakomfortot. És persze a csomagtartó használhatósága is korlátozott. Nem arra gondolok, hogy a turbós-benzines 513 literje helett a hibridben 480 literre szűkül a katalógusérték az akku helyigénye miatt, hanem arra, hogy a kupés tető és hátsó ablak alatt felfelé nem nagyon lehet terjeszkedni. De ez már nem az Arkana hanem a divat hibája.

Volt ám már hibridkupé a '70-es években is. Egy:

A hetvenes évek végének szülötte ez a hatkerekű hibridautó

Sajnos túl gyenge volt ahhoz, hogy sorozatgyártásba kerüljön.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Mercedes elismerte, hogy mellényúlt a Hamiltont váltó pilótával

Egy vezető idegsebész Michael Schumacher állapotáról beszélt

Ilyen a herceg autógyűjteménye egy adóparadicsomban

További cikkeink a témában