Le sem tagadhatná, hogy a LaFerrari és az F12 adta az ihletet a floridai Exotic Rides szuperautójához, amin egy ideje már dolgoznak, és most végre elkészült. V8-ast és kézi váltót kapott, és nem lesz olcsó.

Eddig csak számítógépes terveken ismerhettük egy kis floridai műhely, az Exotic Cars szuperautóját, ami elég ígéretesen nézett ki.

A W70-ből talán lesz is valami, hiszen az elmúlt időszakban már nem csak virtuálisan létezett az autó, hanem a kész prototípust is kiállították.

A fényszórók és a hátsó lámpák formája alapján a Ferrarik adtak ihletet a középmotoros szuperautóhoz, amit a General Motorstól származó 7 literes V8-assal szereltek. A vezetése pedig elég izgalmasnak ígérkezik, hiszen a 626 lóerős szívómotorhoz a Porschétől származó hatfokozatú kézi váltó kapcsolódik.

Belül a Tesla és Volvo mintájára álló formátumú az érintőképernyő, és az Audi stílusában készült a virtuális műszeregység, ezt leszámítva kissé idejétmúltnak tűnik a kialakítása. Az első prototípus már működőképes, és rendeléseket is fogadnak, ám a 70 példányban készülő W70 nem olcsó. 250 ezer dollárba, mintegy 74 millió forintba kerül, amiért már igazi Ferrarit is kapni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.