A SEMA nevű tuningshow Las Vegas egyik legnagyobb autós eseménye, melynek idei fénypontja a Quintin Brothers nevű tuningcég Dodge Challengerének sztorija volt.

Az autót egy héttel a show előtt lopták el úton a kiállításra, amikor a kamion vezetője tervezett éjszakai pihenését töltötte egy motelben. Az elkövető lekapcsolta a pótkocsit, benne az értékes rakománnyal, majd azt egy másik vontatóhoz csatolta és elhajtott. A tulajdonos csak másnap szerzett tudomást a bűncselekményről, amit azonnali feljelentés követett. A Quintin Brothers számára az jelentette a legnagyobb problémát, hogy a SEMA egyik standját már lefoglalták az autónak, és mivel már csak néhány nap volt hátra a megnyitóig, úgy tűnt, az egész projekt elúszott a Challengerrel együtt.

A sztori egyik érdekessége, hogy a rendőrség mellett az ügyet a közösségi médián keresztül követő érdeklődők is elkezdtek nyomozni a kamion után, amit nekik köszönhetően hamar meg is találtak. Végül a rendőrök eljutottak a lopott autóig, amit azonban először nem sikerült megállítani. A kocsiban ülő ugyanis észrevette, hogy sarokba szorították, és egy autós üldözés során 240 km/órás sebességre felgyorsítva sikerült meglógnia.

Ezzel szerencsére nincs vége a történetnek, ugyanis hamarosan másodjára is sikerült lokalizálni az autót, és ismét egy nagy sebességű autós üldözés vette kezdetét. Ezúttal sikerült egy úttorlaszt telepíteni a menekülő elkövető elé, aki azon simán keresztülhajtott, de mivel az autó megsérült, néhány kilométerrel később azt hátrahagyta. A rendőrség bizonyítékként foglalta le a sérült Dodge-ot, beszállította a Las Vegas-i rendőrségre, majd a nyomrögzítés után villámgyorsan átszállították a SEMA-ra, így a gép még épp odaért a megnyitóra.

Kétségtelen, hogy sérülten kicsit szívszorító látvány, de az autó még így is a kiállítás legnagyobb látványossága lett. A szerencsétlenség így fura módon még jól is sült el a tulajdonos számára, hiszen a Challenger óriási reklámot kapott.

Hamarosan a rendőrség a tolvajt is elfogta, a Quintin Brothers pedig közölte, hogy az autót a záróünnepségre teljesen rendbe fogják hozni, így a felvonuláson már teljes pompájában vehet majd részt.

Ha vérbeli autókedvelő vagy, ez a történet biztosan rendbe teszi a hétfődet.

(via)

Légy résen, mert épp valami fontos történik!

Napokon belül új magazint indítunk, tarts velünk a nulladik pillanattól! November elején startol a Raketa.hu, a Player-csoport jövőmagazinja, melyben veletek együtt keressük a válaszokat az előttünk álló évek nagy kérdéseire!
Kiemelten foglalkozunk az autózás/közlekedés forradalmával, az okosotthonokkal, a klímakérdéssel, megújuló energiával, a legizgalmasabb, éppen zajló társadalmi változásokkal és rengeteg termékkel és szolgáltatással, ami pillanatokon belül ránk töri az ajtót!
Ha szeretsz jó időben jó helyen lenni, kövesd be a Rakéta Facebook-oldalát, hogy azonnal tudd, ha kilőttük a magazint!

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon