Vajon újra felfelé fog ívelni a most 33 éves német pilóta pályafutása?

Sebastian Vettel 2021-től a jövőre Aston Martinná váló Racing Pointnál folytatja F1-es pályafutását. A csapat teljesítménye, a sportági szabályainak alakulása, illetve saját ambíciója győzte meg a négyszeres világbajnokot a folytatásról, valamint hogy az Aston Martint válassza.

Vettel szerint nem sokon múlt, hogy visszavonuljon, elmondta, miért marad

Több kulcsfontosságú tényezőt mérlegelése után döntött.

A Mercedes korábbi motorsport igazgatója, Norbert Haug szerint Vettel jó döntést hozott, mert ahogy „a Red Bull esetében is láthattuk, hogy egyik csapat sem fog örökké dominálni”. A szakember szerint az Aston Martin nagyon jó alapokkal rendelkezik, és van benne potenciál, már csak azért is, mert a mezőny jelenlegi legjobb motorját tudhatja magáénak, amit ugye a Mercedestől kap.

A pletykák szerint ráadásul még az is benne van a pakliban, hogy Toto Wolff is az Aston Martinhoz igazol, ahol a csapatfőnöki posztot töltheti be. Ezen a véleményen van a kétszeres Le Mans-i győztes, Hans-Joachim Stuck, aki szerint így

„ez rohadt okos lépés volt Vettel részéről”.

Hamilton sem tudott elmenni szó nélkül Vettel átigazolása mellett

A hatszoros világbajnoknak is megvan a véleménye a tegnapi slágerhírről.

(Forrás: gpblog.com, fotó: Scuderia Ferrari)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés