Több kulcsfontosságú tényezőt mérlegelése után döntött.

Miután a Ferrari májusban bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Sebastian Vettel idény végén lejáró szerződését, az is benne volt a pakliban, hogy a szebb napokat is látott négyszeres világbajnok visszavonul, de végül a Racing Pointnál kötött ki Sergio Pérez helyén.

Korrektebben is rúgtak már ki pilótát annál, mint ahogy a Racing Point tette

Érdekes körülmények között tudta meg Sergio Pérez, hogy nem vele kívánja folytatni a csapata.

És hogy ez mennyire valós opció volt, arról maga a német mesélt, ahogy azt is elmondta, mi volt az, ami miatt mégis a folytatás mellett döntött:

„Közel voltam a visszavonuláshoz. De lehet ezt egyáltalán mérni? Abból a szempontból nagyon közel voltam hozzá, hogy rengeteget gondolkodtam rajta. Végül ebben a helyzetben magamat helyeztem előtérbe és úgy gondolom, hogy magam számára a lehető legjobb döntést hoztam meg. Várom, hogy bizonyíthassak.”

A német nem tagadja, hogy döntéseben volt azért kulcsfontosságú tényező volt a Racing Point idei éve, illetve az új szabályok (többek között a költségsapka bevezetése):

„Az idény előrehaladtával egyre egyértelműbbé vált, hogy megbízható a csapat teljesítménye. De talán még ennél is fontosabb volt, hogy a szabályok kiegyenlítettebb erőviszonyokat és versenyfeltételeket ígérnek. Sok újdonság lesz, aminek köszönhetően a csapat először lesz olyan helyzetben, hogy közel ugyanannyi pénze lesz, mint a többi csapatnak.”

Lewis Hamilton kifejezetten örül Sebastian Vettel döntésének:

Hamilton sem tudott elmenni szó nélkül Vettel átigazolása mellett

A hatszoros világbajnoknak is megvan a véleménye a tegnapi slágerhírről.

(Forrás: ESPN, fotó: Scuderia Ferrari

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

830 lóerővel igazi izomautó a Shelby Super Snake

További cikkeink a témában