A Toyota Land Cruiser adja az alapját annak a jordániai építésű harci járműnek, amellyel a brit speciális alakulatok harcolnak Szíriában az Iszlám Állam ellen.

Most először adott képes tudósítást arról a BBC, hogyan vesznek részt az ISIS elleni harcban a brit speciális alakulatok. A képeken pedig jól látszik, hogy milyen autót használnak: az Al-Thalab nevű harci járműveket Jordániában építették a Toyota Land Cruiser alapjaira. Nem véletlenül használ szinte mindenki Toyotát a Közel-Keleten: nem csak elnyűhetetlensége miatt, hanem azért is, mert így jóval egyszerűbb megoldani az alkatrész-utánpótlást.

Az Al-Thalab négy katonának és két hordágynak nyújt helyet, feladatai közé a felderítés, hosszú távú megfigyelés és határőrzés sorolható. A brit speciális alakulatok éppen az iraki határ mellett látnak el szolgálatot ezekkel a járművekkel. Az átalakított Land Cruiserek teherbírása 1,3-2 tonna, amire szükség is lehet, hiszen a fedélzetén akár tíz napra elegendő élelmet, vizet, lőszert és üzemanyagot képes szállítani.

Az 5,6 méter hosszú járművet háromféle motorral lehet rendelni, amelyeknél a tartósság, és nem a csúcsteljesítmény elérése volt a cél. A 4,2 literes, hathengeres turbódízel ezért 168 lóerős, a 4,5 literes V8-as dízel 202 lóerőre képes, és ahol csak benzinnel lehet túlélni, oda a 4 literes, 236 lóerős V6-ost adják. Az Al-Thalabot vízi és légi szállításra is felkészítették, infravörös kamerával és kompresszorokkal is ellátták.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Premierje előtt már utaztunk a megújult Mercedes-Benz S-osztályban

A Red Bull még el is gáncsolhatja a már háttérbe szorított Cunodát

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
29% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
55% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés