Kérdéses lehet, hogy hány autó kezdi meg valójában az új Formula–1-es szezont.

Több Formula–1-es csapatnál már most komoly késések vannak a 2026-os autók fejlesztésében, ami nem is csoda, hiszen a szabályváltozások mértéke óriási, hiszen egyszerre újul meg szinte alapjaiban a motor és a kasztni is.

A Sky Sports kommentátora, David Croft az F1 Show podcastben arról beszélt, hogy 2026-ban a megbízhatóság újra kulcstényezővé válhat, különösen az idény elején.

„Régen nem a megbízhatóság volt a fő kérdés, most viszont egyértelműen az lett. Egyfajta újraindulás előtt áll a sportág, ami azt jelenti, hogy ismét meg kell értenünk, mit is jelent az F1.”

Croft szerint az év végére a csapatok nagy része úrrá lesz a problémákon, és „több versenyt fognak befejezni, mint amennyit nem”, de az idénykezdet kifejezetten kaotikus lehet. Olyannyira, hogy szerinte szinte elképzelhetetlen, hogy a teljes mezőnyt felsorakozva láthassuk a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj rajtrácsán:

„Nem úgy készülök Ausztráliára, hogy 22 autó áll majd rajthoz, és mind a 22 célba is ér. Nagyon meglepődnék, ha ez megtörténne.”

Amikor legutóbb nagyot változott az F1

A 2014-es szezonban, a turbó-hibrid korszak első évében összesen 119 kiesést jegyeztek fel, ami futamonként átlagosan 6,26 autót jelentett. Ez a szám 2025-re 58-ra csökkent (átlagosan 2,42 kiesés versenyenként), annak ellenére, hogy a naptár 19 futamról 24-re bővült. A 2014-es melbourne-i szezonnyitón mindössze 13 autó ért célba a 22-ből, a kilenc kiesésből hetet műszaki hiba okozott.

Ha 2026-ban hasonló arányok jönnek vissza, az könnyen megnyithatja az utat egy masszív középcsapat előtt, hogy már az idény elején komoly ponttermést szedjen össze.

(Forrás: F1 Oversteer, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Norris vs. Piastri: A McLaren megváltoztatja a sokat vitatott papaja-szabályt

A McLaren szerint a 2026-os szezonban egyszerűbb lesz a képlet Lando Norris és Oscar Piastri háziversenyében.

Úgy tűnik, Chris Horner mégis visszatérhet az F1-be

Az ominózus istálló megerősítette, hogy tárgyalásokat folytat Christian Hornerrel.

Állítólag javult Michael Schumacher állapota

Információk érkeztek hétszeres világbajnok állapotáról, de érdemes kellő óvatossággal kezelni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés