Eddig ugye az volt, hogy helyi idő szerint 14:00-kor rajtol a Forma–1-es mezőny a futam napján, ez most viszont 15:10-re módosulhat.

A Liberty Media az F1 minden területén megújulást ígért, most éppen az hétvégék időrendjét kavarná meg. A Motosport.com vette észre, hogy a versenyszabályzatból törölték az egyes szakaszokra vonatkozó pontos időpontokat, helyette olyan kevésbé konkrét megfogalmazások vannak, mint

  • a gépátvétel utáni napon két szabadedzésnek kell lennie, amik között két és fél órának kell eltelnie,
  • a versenyt megelőző napon pedig a harmadik szabadedzést és egy időmérőt is le kell bonyolítani, utóbbi legalább két órával a harmadik szabadedzés vége után kezdődhet csak.

A Motorsport.com azt is tudja, hogy a szingapúri és az abu-dzabi futam továbbra is a megszokott időpontban zajlana, viszont a Bahreini Nagydíjat elcsúsztatnák, hogy ne napnyugtakor, hanem teljesen sötétben rajtoljanak a versenyzők. Valamint az oroszországi focivébés Anglia–Panama meccs miatt a Francia Nagydíj az új, 15:10-es időpont helyett 16:10-kor kezdődne.

És ha már rajt:

Több évtizeddel ezelőtti megoldás jöhet vissza az F1-be

Egy kicsit megbolondíthatják a rajtfelállást és az első köröket.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Modern és fenntartható az Italdesign tanulmányautója

További cikkeink a témában