Nem kevés pénzbe kerül a finn 30G-s becsapódása, kész szerencse, hogy a pilóta megúszta a dolgot.

Az Emilia-romagna-i Nagydíjon látványosan ütközött egymással George Russell és Valtteri Bottas, miközben a Williams pilótája próbálta megelőzni a finnt. A két autó első blikkre totálkárosra tört:

A Mercedes vezető versenymérnöke, Andrew Shovlintól lehet tudni, hogy Bottas „nagyjából 30G-s erőhatással csapódott a falba”, aki nagy szerencsére mindössze egy térdhorzsolással megúszta a balesetet.

Russell szerint Bottas szándékosan ütközött vele, azt is tudja, miért

Összeesküvés-elmélettel állt elő a fiatal brit.

A finn autója – ahogy fentebb is említettük – viszont nem járt ekkora szerencsével. Shovlin szerint számos alkatrészről teljesen lemondhatnak, azaz nem tudják megjavítani és/vagy újra felhasználni, az előzetes kárbecslés szerint pedig

legalább 1,15 millió eurónyi, azaz mintegy 417 millió forintnyi kár keletkezett Bottas versenygépében.

Bár ez az F1-ben nem akkora összeg, ugyanakkor azt nézve, hogy a költségvetési plafon idén 145 millió euróban határozza meg a csapatok keretét, már húzósabb kategóriába tartozik, főleg, hogy még csak két futama ment le a szezonból.

A másik ütköző fél, a Williams is hasonló összeggel számolhat Russel autója esetében, ráadásul az imolai futamon még Nicolas Latifi is összetörte a csapat másik autóját.

(Forrás: Mercedes, planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
25% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve