2014-ben új korszakot kezdett a Porsche motorsport-részlege a 919 Hybrid bemutatásával, a hibrid versenygéppel ugyanis utána sorozatban nyerték a 24 órás Le Mans-i futamokat és a bajnoki címeket. Most ezeket a sikereket foglalja össze a Porsche legújabb kisfilmje.

Mark Webber és Nico Hülkenberg is vezette azt a versenyautót, amivel a Porsche évekig legyőzhetetlen volt a 24 órás Le Mans-i futamon és az FIA World Endurance Championship sorozatában.

A 919 Hybrid paraméterei figyelemreméltók, hiszen a mindössze 2 literes, négyhengeres benzinmotorja több mint 500 lóerővel hajtotta a hátsó kerekeket, amit a KERS rendszer elektormotorjának 400 lóereje egészített ki a hátsó kerekeken. Szinte hihetetlen, de a versenyautó csak 875 kilogrammot nyomott, így nem okozott neki nagy nehézséget, hogy 2,2 másodperc alatt gyorsuljon százra.

2015-ben, 2016-ban és 2017-ben nemcsak a Le Mans-i 24 órás futam trófeáját vitték haza, de az FIA WEC bajnoki címét is. Sikerei csúcsán búcsúzott tehát most a Porsche, hogy valami még izgalmasabbal térjen vissza: a hírek szerint arra készül a gyártó, hogy hamarosan beszáll a Formula E-be. Addig is ezzel a rövidfilmmel emlékezhetünk az elképesztő 919 Hybridre.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.