A 169 990-es szorzó jól mutatja, mennyire valószerűtlennek tűntek az Olasz Nagydíj dobogósai.

Nem várt eredményt hozott a hétvégi monzai futam, ugyanis Pierre Gasly (Alpha Tauri) győzelmével, Carlos Sainz Jr. (McLaren) második helyezésével és Lance Stroll (Racing Point) harmadik helyével ért véget.

Egy tamperei játékos pedig ennek a valószerűtlennel tűnő dobogónak köszönhetően lett milliomos, a finn Iltalehti szerint ugyanis főhősünk ezt a hármast tette meg ebben a sorrendben – aminek 169 990-es szorzója –, így pedig

20 euró centből hozott össze egy  33 398 eurót érő telitalálatos fogadást, vagyis mintegy 72 forintból közel 12 milliót csinált.

Meg is mutatjuk akkor már a milliókat hozó dobogót:

Eközben...

Lewis Hamilton saját csapatot indít

Az X44 nem az F1-ben, hanem egy egészen más szériában fog versenyezni.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

Nevet váltott az ország vezető BMW-szalonja

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
22% Igen, nagyon bejött.
28% Igen, de nekem annyira nem adta.
33% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.