Úgy tűnik, a Ladákat is gyártó AvtoVAZ-nak jót tett, hogy egy ideje a Renault-Nissan csoport lett uruk és parancsolójuk, hiszen a Moszkvai Autószalonon bemutatkozó legújabb modelljeik európai mércével mérve is egészen értelmezhető próbálkozásnak tűnnek.

Bár a kiszivárgott képek tanúsága szerint a Vesta szedán, és a vele közös padlólemezen osztozó, de valamivel később érkező, ferdehátú XRay egyelőre csak tanulmányautók, de nagyon szériaérettnek tűnnek. A hírek szerint a 4,35 méter hosszú Vesta nem csak megjelenésében veszi fel a versenyt a nyugati kocsikkal, hanem műszakilag is, az alaktrészek nagy részét ugyanis a Renault-tól kapja majd.

Az oldala már kicsit túl egyedi, de az összkép egyáltalán nem rossz
Ezt is megértük: érintőképernyős Lada!

Hogy a franciáknak mik a távlati terveik a szebb napokat is látott márkával, az egyelőre nem nyilvánvaló, de a képek alapján az sem kizárt, hogy a Lada képes lehet hasonló karriert befutni, mint a szintén Renault-kézben lévő Dacia, amely olcsóságával és elfogadható műszaki tartalmával már nyugaton is egészen szép rajongótábort épített ki magának.

A ferdehátú XRay
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés